Fotó: We heart it
Mert van az úgy, hogy nincs kedved kikelni az ágyból. Abból
ugye nem lehet baj, ha a takaró alatt maradsz és elbújsz a világ elől. De
csörög a telefonon az ébresztő és tudod, hogy muszáj. Kinyomod és beállítod a
szundit. Aludni már nem tudsz, de akkor is becsukod a szemed, a fejedre húzod a
takarót és bujkálsz. Nincs oka, nincs mi vagy ki elől, de valahogy nem érzel
késztetést arra, hogy nekiállj ennek a napnak is. A varázslatos iskolabusz című
mesében a vörös hajú kisfiú mondata jut eszedbe: Ma se kellett volna felkelnem…
De felkelsz, mert 25 vagy és nem teheted meg, hogy a takaród
alatt fekszel. Meg amúgy is, az elveid nem engedik, hogy ott bujkálj és ne
akarj szembenézni az élettel. Életre születtél. Ki kell kelni az ágyból, nincs
mese.
A bal lábad teszed le, majd gyorsan vissza is húzod a
szőnyegről. Nem csak azért, mert hideg van és utálod a hideget, hanem mert bal
lábbal nem kelsz fel. Fogod a fejed és visszadőlsz, veszel pár mély levegőt és
tudatosan kidugod a takaró alól a jobbat. Most már azért fintorogsz, mert hideg
van és két lépésnyire van a meleg zokni. De eltámolyogsz odáig, a szemed
zavarja a fény, a bőröd meg a hideg.
Reggeli rutin közben magadhoz öleled még az oltalmat adó
takarót, aztán elengeded. Kávét főzöl, leülsz, iszod, miközben cigizel és
felmész a facebookra. Üzenetek, értesítések. Az e-mail fiókodra csak csukott
szemmel pillantasz rá. Hajnal kettőkor feküdtél le, mégis tele vagy
üzenetekkel, mintha mindenkinek kéne belőled egy darab, de hát már neked se jut
elég magadból.
Sebaj, nagy levegő, nekiesel. Közbe nézed a híreket.
Két kisfiú, megszökött egy orosz oviból, hogy luxusautót vegyenek,
pénz nélkül. Elkönyveled magadban, hogy biztos maffiózok gyerekei, hogy kakaó
helyett vodkát kaptak vagy ha nem maffiózó csemeték, akkor most alapozták meg a
helyüket az orosz maffiacsaládba.
Röhögsz, de továbbküldöd a hírt a legjobb barátodnak, aki
cserébe felhasználónevet küld meg jelszót, az egyik új íródnak.
Elhúzod a szád. Ott az újság, ami nem vicces és nincs kedved
hozzá. De a tiéd a gyerek, te akartad, foglalkozni kell vele. Ki kell fújni az
orrát, tisztába kell rakni. Viszont még nem sír, még ráér egy kicsit. Még
betehetsz egy kis zenét. Aerosmith, mert ez ugrik be elsőre.
A gyerekkel viszont nem húzhatod tovább. Elkezded
letakarítani a koszos seggét, hintőporozod, fintorogsz, de csinálod és akkor a
kicsit több, mint egy éves gyerek rád mosolyog. Frászt, inkább rád kacag, teli
szájjal, szívből. Jön az üzenet a fotósodtól, hogy behívták a FIX tv-hez
interjúra. Látod, hogy a Hősök Dj-je megosztotta az interjút, érkezik a hír, hogy
OSG sajtóakkreditáció elfogadva. Te meg csóválod a fejed és röhögsz. Még mindig
zombi vagy, még mindig nincs kedved semmihez, de ezek nagy dolgok és a
legutáltabb reggelen jönnek, hogy bebizonyítsák mégis érdemes volt felkelni.
Kicsit persze elment tegnap a kedved az egésztől, talán
azért utáltad ma, a szíved legmélyén az egy évesed. Mert hát láttad, hogy a WMN
mit ért el fél év alatt. Irigy vagy. Te is azt akarod.
Oké, hátrányból indulsz, nem vagy D. Tóth Kriszta, hozzád
nem ír Kormos Anett, nincs egy forintod se erre, csak lelkesedésed, az se mindig,
csak többnyire. Az íróid is fiatalok, amatőrök, de csinálják. Többnyire
csinálják. Baszogatod őket.
Felállsz egy teáért.
Melegszik a víz, te meg nézed, mit igyál. Kamilla? Nem, így is olyan
vagy, mint egy járkáló vízihulla, nem kell nyugitea. Borsmentához nincs kedved,
gyümölcsből túl nagy a választék, nem vagy képes dönteni, aztán meglátod a Mandalát.
Belső tűz felirat van rajta. Ez az! Az kell, hátha… Hátha felkelti a tüzet.
Visszaülsz, írnod kell, de közbe tudod, hogy új részt is fel
kell tenni a blogra, mert arra sokkal jobban kíváncsiak, mint arra, hogy mit
hadoválsz itt össze a teáról meg a takaróról és a taknyos, szaros gyerekedről.
Megint kételkedsz. Kételkedsz magadban, az írásban, abban,
hogy valóban ez-e a te utad, hogy van-e értelme írnod és csinálnod. De tegnap
rizottót is tudtál csinálni basszuskulcs, pedig azt hitted sose leszel képes rá
és mikor sikerült, cikket akartál írni arról, hogy mindenre képes vagy. Hát most
tökre nem úgy érzed.
D. Tóth Kriszta, na ő mindenre képes. De te még most sem
vagy D. Tóth Kriszta. Egy jó nagy hülye vagy. Ő elmúlt harminc, talán negyven
is, fogalmad sincs, ezer éve ezt csinálja, kapcsolatai vannak és tapasztalata
meg tapasztalt emberei, neked meg nincs. Ám ő is megküzdött érte és neked is
meg kell szóval fejben két hatalmas pofon magadnak és essél neki és írjál bassza
meg, mert ha nem írsz, sosem lesz elég tapasztalatod.
Közbe örülsz a 18 évesednek is, akit VOLT-on szedtél össze.
Te szerezted neki az első fotós karszalagot, te rúgtad seggbe, hogy csinálja
meg facebookon az oldalát és neked írt üzit szinte először, hogy mi történt.
Mikor elmondod a többieknek, azt kérdezik, hogy ez nekünk jó-e. Lefordítom a
kérdést, ami igazából úgy szól, hogy: Kiadtad-e parancsba, hogy az újságot
reklámozza?
Nem és nem is fogom. Örülök a sikerének és ennyi. Ha akarja,
megemlíti a gyereket, ha nem, akkor meg nem. Kicsit utállak ezért titeket, na.
Miért nem örültök vele? Miért hasznot akartok húzni? Mi nem erről szólunk. Mi
csapat vagyunk. Ezt akarom hinni. Ám nem vagyunk csapat és nem tudom, hogy kéne
azzá válnunk. Nekem ezt nem tanították. Nem tanították meg, hogy kell
szerkesztőséget vezetni. Beugrik, hogy talán itt az ideje a volt tanáromtól
segítséget kérni. Utálok segítséget kérni, de kénytelen leszek.
Tessék itt van megint egy csomó dolog, amit intézned kell és
te a takaró alatt bujkáltál. Idióta vagy.
A belső tűz viszont működik. Felkeltett és mész javítani és
foglalkozol a blogoddal meg az újsággal. Mert kell. Nincs mese. Te akartad. A te
gyerekeid. A te olvasóid. Tartozol nekik.
Lehet, hogy nem a te utad, de ráléptél és menned kell. Majd
az idő eldönti.
Csak nem akkor ha a takaró alatt bujkálsz.
Steven Tyler még mindig jó pasi.
Neked meg jobbnak kell lenned, mint D. Tóth Krisztának. Mármint
nem jobb pasinak, hanem jobb nőnek, jobb szerkesztőnek és jobb írónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése