Oké, ennyire nem súlyos a helyzet, mint a cím mutatja, azaz
a ti szemetekben talán, hisz tényleg eltűntem. Hol is tébláboltam, ami miatt
elhanyagoltalak titeket? Erről fog szólni ez a bejegyzés.
Éreztétek már valaha azt, hogy ha bármire nemet mondotok,
kimaradtok valamiből? Valamiből, ami fontos, ami élmény, ami jó, vagy ha nem is
jó, de át kell élned, hogy tanulj és fejlődj.
Na én most mindennel így vagyok. Annyira rohadt gyorsan
szalad az idő, annyi minden történik, hogy többnyire felfogni sincs időm.
Persze ez nem a legjobb, hisz azt érezni, hogy a saját
életed tempóját nem bírod tartani, az nem a legnormálisabb. Kicsit olyan
vagyok, mint egy futó, aki a nap végén az utolsó métereket látva már-már azt
hiszi, hogy össze fog esni, de azért is végigcsinálja, másnap meg kezdi
elölről.
Dolgoztam ezerrel, mert mindenki azt hazudja, hogy a nem
csilliárdos felnőtteknek ilyet kell csinálniuk. Hát legyen, tekintve, hogy
szeretem a munkám és a pénz is jól jön. A szívás az, hogy nincs nyári szünet…
Kellően felháborító, 26 év alatt hozzászoktam, hogy minden nyár szabad. A
munkahelyemen is felvetettem, hogy mi lenne, ha… A főnököm jót nevetett az
ötletemen. Aztán megvétózta.
Szóval az van, hogy húzom az igát és élvezem.
Aztán persze még mindig ott az újság, ami hol így megy, hol
úgy, most épp elég döcögősen, mert nagyon-nagyon kevés íróm van, de azért
fejlődünk, ha nehezen is és még mindig lelkes vagyok. Úgy érzem teremtettem
valamit, ami jó. Ami kell. Talán csak nekem kell, de az írásaim az önzőségemből
fakadnak és első sorban azt érzem, hogy a Más nézőpont egy fontos felület mások
számára is. Gondolom nem véletlenül olvassák…
Continoom. Nem egyszerű, de most talán sikerül valami jó út
felé menni. Készülnek az új dalok, lassan klipforgatás, építgetjük a dolgot és
ugyan szintén sok időmbe kerül, de szeretem csinálni. Ráadásul hiszek a
srácokban. Hiszem, hogy színpadon a helyük, hogy ez az útjuk.
Fesztiváloook. Én még ennyi dologgal a nyakamban sem
szabadulok a fesztiváloktól. Nálam ez a nyaralás, a kikapcsolódás. Idén voltam
már Rockparton, vasárnap jöttem haza a kissé kaotikus ám mégis szuper
Fezen-ről, holnap irány a Sziget és ha minden jól megy, idén először a Strand
fesztiválra is ellátogatok, majd néhány nap Csehország, szóval az augusztus
elég keményre sikeredett.
De ez nem lehetne kifogás. Igen, tíz percet szánnom kéne
rátok hetente, hisz annyi mindent kaptam és kapok tőletek. És az a tíz perc meg is van, akkor is, ha ti
nem érzékelitek. Ugyanis a beígért Micsoda elbaszott szerelem epilógusának az
epilógusából (jaj de szépen megasszontam) már 16 oldal készen van. Bár be kell
vallanom nagyon nem könnyű ismét az ő fejükkel gondolkodni, egyszerűen kijöttem
rutinból. Mindig irkálok valamit, de ez a történet volt az utolsó, amit befejezettnek
is nyilvánítottam és egymagam készítettem minden sorát. Több, mint egy éve nem
írtam, úgy ahogy akkor, nem kelek és nem fekszek a szereplőimmel, mintha kicsit
elhagyott volna az ihlet. Pedig szeretnék valamit megint írni, valami
hosszabbat, valamit, ami izgalmas, ami komfortzónán kívüli esik nekem és talán
az olvasóknak is, de nehéz megújulni. Nehéz kitalálni valami, ami nem
elcsépelt, ami valami más, ami kreatív, amibe érdemes belevágni és amibe nem
unok bele, de igyekszem, hogy mire a mostani történet végére értek, addigra
legyen valami a kezembe, amit megmutathatok nektek.
Talán a baj az, hogy azt sem tudom, mi érdekelne még
titeket. Milyen történetet olvasnátok szívesen, mert igen bevallom, ha már
írok, olyat szeretnék csinálni, amit szerettek, amit élveztek olvasni.
Szóval, ha van valakinek ötlete, álljon elő vele bátran.
Én meg addig tombolok és próbálkozom ténylegesen rátok
szánni azt a tíz percet hetente, úgy, hogy érzékeljétek is, hogy nem
felejtettelek el benneteket, itt vagyok veletek és hálás vagyok a
kitartásotokért.
