Ki vagy? Ki akarsz lenni?

pinterest.com

Mivel úgy tűnt, sokan közületek is küzdenek azokkal a problémákkal, amikkel én is megküzdöttem, miszerint nem találjátok a stílusotokat, nem tudjátok beosztani az időtöket, így elviszem ezt a blogot egy keressük meg magunkat irányba, miközben nekimegyünk azoknak a bizonyos falaknak közösen és leromboljuk őket. Nem lesz tabu, ígérem.

Egy csomószor gondolkodtam anno azon, hogy mi lenne akkor, ha nem félnék attól, hogy hülyének néznek a külsőm miatt. Ha tudnátok hány dolgot nem vettem meg, mert túl „extrém” volt, miközben bele voltam zúgva… Hány évig nem mertem kipróbálni a vörös hajat, mert túl feltűnő, hány éven át nem mertem sötétbordóra kenni a szám reggel hétkor, mert megnéznek majd az utcán…. 

Közben meg azért van a szemük, hogy nézzenek, könyörgöm.

shelookbook.com

Én meg az vagyok, aki és senkinek nincs semmi köze hozzá, hogy mit veszek fel vagy milyen „nem nappali” sminkben indulok el fényes délben, miközben csicseriborsó burgert tolok az arcomba és nem divatból, hanem mert én így döntöttem. 

Őszintén nagyon meguntam, hogy az összes reklám szerint 90-60-90-es méretekkel kéne rendelkeznem, miközben jóízűen dupla hamburgert zabálok, ami állatkínzás által kerül egy papírdobozba, ami miatt fákat vágnak ki, de éljen a környezettudatosság, és vállald magad fel bátran persze, viszont a diétáról ne feledkezz el (a szív és érrendszeri betegségek mellett) és tarts észben, hogy a duciság nem szégyen.

Ó a francba, ennyi vackot, hogy képesek letolni az emberek torkán??? És mi, hogy vagyunk képesek benyelni?

Természetesen nem volt könnyű idáig eljutni. Érdekes az út, ám azt gondolom megérte végigjárnom és talán nektek, félénkeknek is segíthetek abban, hogy merjétek felvállalni azt, hogy kik vagytok, kívül-belül egyaránt. Ha egy rocksztár bújik meg benned, ne takard el zakóval és élére vasalt nadrággal!

Rick Genest

 

A világon persze egyre szabadabban lehet öltözni, egyre kevésbé vannak tabuk, egyre nehezebb belőni, hogy mi minősül extrémnek, ám mi még mindig le vagyunk maradva és Budapesten igenis megnézik, hogy szinte fekete-e a szád vagy sem. Vidéken meg még rosszabb a helyzet gondolom. 

Utálom a tabukat, mindig utáltam őket, ahogy a korlátokat is, de most eljött a pillanat, hogy igazán fellázadjak a dolog ellen és titeket is erre buzdítsalak. 

Szóval ti mit vennétek fel, ha nem számítana mások véleménye?

Rózsaszín tüllszoknyát kék harisnyával és bakanccsal? 

Szandált csipkés zoknival?

Kockásat csíkossal?

Narancssárgát pirossal?

Ha igen, miért nem teszitek?

Önmagunknak lenni ma Magyarországon, vajon tényleg bátorság kérdése?

Legyünk bátrak és kísérletezzünk, én azt mondom. Kísérletezzünk a keleti ételekkel, kísérletezzünk az anyagokkal, a súlyunkkal, az életünkkel.

Félreértés ne essék, senkit nem fogok arra buzdítani, hogy legyen vega vagy 300 kg. 

Én arra buzdítalak, hogy érezd jól magad, bárki is vagy, miközben megmutatom én ki vagyok.

Fecsegj, tipegj magassarkúban! Köszi, nem….

„Ne dőlj be a trendeknek! Nem ezek határozzák meg a saját divatodat, de Te eldöntheted, hogy ki vagy, és hogy mit szeretnél, mit fejezzen ki az öltözködésed és azt, hogy melyik az az út, melyet választottál.” 

 Gianni Versace

Magamat is meglepve, a hajat festős, rúzsozós, szemfestős csaj lettem.

Anyám szerintem titokban zokog, mikor hajformázó cuccokat lát a kezemben, nem hitte volna, hogy az ő focizni, kosarazni járó kislányából, akit több koszból kellett kivakarni, mikor hazaért, mint a fiúkat, akinek sosem volt bőr a könyökén és térdén, mert a betonon lazán végigcsúszott, csak ne kapjon a „csapata” gólt, egyszer valaha  rúzsozni fog és nem elégszik meg azzal, hogy copfba fogja a haját.

Hát pedig nehéz göröngyös út árán eljutottunk idáig is.

Olyan 21 éves korom óta faragom magamban a nőt, ami egy olyan lánynak marhára nem egyszerű, aki fiúk között nőtt fel, motoros találkozókon szocializálódott, balett helyett, focizni járt és amúgy is a lányok 98%-át ki nem állhatja.

Mert a nőkkel mindig bajban voltam, sosem értettem velük egyet, nem találtam velük ovis korom óta a közös hangot, nem volt sose közös témánk, hisz míg ők babáztak, én kosaras kártyát gyűjtöttem, míg ők szájfényeztek  a suliban titokban, én lovagolni jártam, meg könyveket olvastam, míg ők magas sarkúban tanultak járni, én rájöttem, hogy a világ legkényelmesebb csukája a saru.

Szóval igen, kicsit elmaradott voltam ebben a kérdésben. Farmer, póló, tornacipő, copf és annyi. Persze vannak lányok, akik ilyen szerelésben is tök csajosak és meg van a wow hatás, hát én nem tartozom a szerencsések közé. Ilyenkor a nőknél persze jön az irigykedés, hogy neki miért áll jobban ugyanaz a kék farmer fekete póló kombi, de ez engem hidegen hagyott. Mert lehet, hogy halálosan átlagos voltam kívülről, belülről valahogy mindig feltűnő voltam és maradtam is.

Talán annak köszönhető, hogy tudom az elmúlt évben kik voltak a Forma 1-es, Moto GP-s bajnokok, a foci ugyan már nem köt le, de tudom mi a les és nem kérdezek baromságokat és nem is nyávogok, ha a fiú barátaim épp lefagynak a kivetítőt bámulva, de a lényeg, hogy ugyan elmaradt a wow hatás, mikor farmerbe bújtam, viszont bármiről, bármikor képes voltam eltársalogni a pasikkal. Zene, pia, sport, nők, könyvek, akármi…  Ráadásul én vagyok az a tipikus csaj, aki benne van minden baromságban, akinek sose hagyta el a száját a: „Jaj, ne csináld mááár!!” – mondat.

Mégis valamiért ez egy idő után már nem elég. Mert a kiscsajban elkezd előbb, vagy nálam sokkal inkább utóbb, felbukkanni a nő. A nő meg teret követel, meg körömlakkot és rúzst. Saját stílust, nem csak farmert és tornacipőt.  Olyankor meg kicsit kinyílik a szemed és elkezded figyelni, hogy körülötted kik a szépek, menők stb. Kivel tudsz azonosulni. Sokan a sztárokat figyelek, amibe én is beleestem, bár az első kiszemeltem Dita Von Teese volt, akivel a külsőnk köszönőviszonyban sincs egymással, ám mindig lenyűgöztek a dívák és ha valakit lehet modern kori dívának nevezni, az ő. Egyszerűen gyönyörű, legalábbis szerintem, ám be kellett látnom, hogy a stílusa nem passzol hozzám. Legalábbis még. Egyszer lehet, hogy felnövök a feladathoz, de még mindig túl élénken él bennem a rockcsitri.

Viszont pár dolog neki köszönhető. Mondjuk az első vörös rúzsom, amibe halálosan szerelmes vagyok, azóta is és persze már nem csak egy fajta piros lapul a rúzsos kosaramba, hanem hatvan. 

A vörös rúzsok merészek, rockosak (is), tökéletes smink kell hozzájuk és persze bátorság, hogy akár korán reggel is felkend. Persze a piros rúzsoknak van egy hátrányuk. Tökéleteset találni nehéz. Ugyanis aminek jó a színe tuti kenődik, csúszik, mászik, rondán kopik, nem bírja a cigizést, fél percenként tükörben kell csekkolni, hogy jó helyen van-e, ami egy magamfajtának agyrém lenne. Alkalmatlan vagyok arra, hogy húsz percenként ránézzek a rúzsomra, viszont annál nem sok rondább dolog van, mint mikor elkenődött valakin egy élénk színű rúzs.

Persze erre is van megoldás. A matt, jó minőségű piros rúzsok, illetve, amik nem mattak azokat le lehet mattítani némi hintőporral és egy nagy fejű púderecsettel, így pedig atombiztosan tartanak, nem másznak, nem csúsznak és a jobb fajták, az evést, ivást, bagózást is bírják.

Tehát az első dolog, amit a bennem lakó, elnyomott nő megkapott az a piros rúzs volt, ami szépen lassan a mindennapjaim részévé vált. Imádom. Bár most már a narancssárgák és vad, vampos, szinte fekete színek is a szívembe lopták magukat.

Persze, ahogy említettem egy ilyen rúzshoz tökéletes smink kell, így ki kellett tanulnom ennek  műfajnak a legtöbb csínját bínját. Porcelán fehér bőrt sminkelni nem könnyű (éljen a napallergia meg a fényvédő), de nem is megoldhatatlan. Ha pedig a bőrünk tökéletesnek néz ki és van vörös rúzsunk, nem kell sok minden.

Kanyarodjunk vissza Ditva Von Teese-hez, akinek nem csak a vörös rúzsom köszönhetem, hanem az első ruháim is. Soha azelőtt hallani se akartam arról, hogy én egyáltalán felpróbáljak bármilyen ruhát. Aztán valami boltba kolbászoltunk anyámmal, aki mindig kis hercegnőnek akart öltöztetni, rózsaszín tüllös szoknyákba meg ilyenekbe szeretett volna látni, amitől a hideg rázott és elkezdtem nézegetni egy fekete színű (milyen más színt is vennék fel???) ruhát. Hirtelen felindulás volt, gondoltam fel is út, le is út, én ezt felveszem, maximum nem veszem meg, tehát lekaptam az állványról és elindultam vele a próbafülke felé, míg anyám hangja meg nem állított

 Hát te meg mit csinálsz? – Kérdezte elkerekedett szemekkel, a kezében beletörődően összevadászott pólókkal meg trikókkal, mire kihúztam magam és közöltem vele, hogy egy életem, egy halálom én most fel fogok venni egy ruhát, amire kb. 6 éves korom óta nem volt példa, ha a szalagavatós habos babos izét nem számítjuk. Az arca megért volna egy misét évek óta várt erre a pillanatra, a pólókat azonnal ledobta és sprintelt utánam, hogy annak a csodának, hogy én egyáltalán felpróbálok egy ruhát tanúja lehessen.

Tehát anyám kint toporog, én meg felveszem. Nem fájdalmas művelet érdekes… Kényelmes is. Nincs is kint belőle semmim. Jól is áll. Tetszik is. Nem is drága. Na a kritikus anyám tuti be fog szólni, de kint toporog a fülke előtt, ott egye a fene, ha beszól úgyse lát többet ruhában, egyszer legyen neki gyereknap, megmutatom.

De nem szól be. Bólogat, hogy jó. Ráncolom a homlokom. Ha anyámnak valami tetszik, az nekem tutira nem tetszik és fordítva. Mi ez a nagy egyetértés? Vissza kéne akasztani, tuti szarul áll, ha azt mondja, hogy jó. Az én stílusom meg az övé olyan messze áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől könyörgöm. De tetszik a francba is.

Végül életem első ruhája hazajött velem, anyám vette meg és nem tudom melyikünk örült jobban a fekete csipkés szépségnek, ami még mindig megvan és még mindig jó rám és még mindig hordom, pedig nem mai darab, de tökéletes azóta is. A bennem lakó nőnek volt már ruhája is, nem csak farmere.

Az a bizonyos ruha., pár rúzs és a nagymamám szekrényéből túrt napszemüveg :)

Valahogy a vörös rúzs és a csipkés ruha elindított egy lavinát. Elkezdtem nézelődni a drogériák polcainál, amiket különböző weboldalak böngészésére cseréltem azóta, ruhákat próbáltam és vásároltam, de ennek meg a rockcsitri nem örült.

Oké a vörös rúzs tetszett neki, a fekete csipkés ruha is, de hétköznapokon azért szerette a farmert, a nő meg unta, így volt némi galiba a dologból, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy lehet ezt okosan csinálni.

Kat Von D-vel is csak abban hasonlítunk, hogy hullafehérek vagyunk, viszont az ő stílusával már inkább tudtam mit kezdeni. Szakadt Motörhead-es póló, halálfejes gyűrűk, fura napszemüvegek, óóóó igen, ez már az én világom. Viszont neki is van egy nőies, néha kissé hippis vonala, amit imádok, így ellestem tőle pár dolgot.

Tehát miket tanultam az elmúlt 5 évben?

1. Farmert fel lehet venni blúzzal (nem általános iskolás fehér, nyakig gombolós példányra gondolok) és jól áll.

2. A fekete ruhák mindenhol megállják a helyük, ezt mondjuk már Coco Chanel is tudta, de igaza volt és van a mai napig.

3. A basic darabok marha jók, mert nem csak olcsók és könnyen párosíthatóak, iszonyat egyszerű feldobni őket, pár fura, látványos kiegészítővel.

4. A csipke hétköznap is jöhet, mert nőies, de ha jól párosítod a többi daraboddal nem lesz túl sok, sehova.

5. Ha tökéletes a bőröd, vagy legalábbis annak látszik fél sikered van bárhol. Érdemes rá pénzt költeni és a natúr kozmetikumok világa felé elindulni krémek területén. Nekem a Schüssler 11-es kréme marhára bevált, nincsenek száraz foltok az arcomon azóta és ugyan 2000 Ft, de 75ml terméket kapunk, ami nincs telepakolva ásványi olajokkal, színezékekkel, szilikonokkal.

6. Az 5-ös pontból adódik, hogy érdemes megnézni mit kenünk magunkra. Összetevőlista nem dísznek van, a reklámoknak meg ne dőljetek be.

7. Egy kézfogás sokat elmond, ápold a mancsod!

8. Nem szabad félni a vörös és egyéb színű rúzsoktól. Sokat tudnak hozzátenni az összképhez.

9. Sosem leszel Dita Von Teese, Sandra Bullock, Angelina Jolie, Selena Gomez vagy valami hasonló, de a képeiket nézve, ha elgondolkodsz azon, hogy mivel tudsz azonosulni egész izgalmas újításokra jöhetsz rá (lásd például, hogy a ruhák tök jók és a vörös rúzs is dögös), amit egész jól lehet alkalmazni, addig míg rá nem találsz a saját, egyedi stílusodra.

10. Ne vegyél olyan göncöt, amiben nem érzed magad önmagadnak, akkor sem, ha épp az a divatos és a menő. Csak a szekrényben fog lapulni és soha nem veszed fel. Pénzkidobás.
11. A fura, akár bolhapiacról szervált kiegészítők szuperek és tutira nem jönnek veled szembe az utcán, illetve érdemes beletúrni a nagymamák ruhás vagy ékszeres szekrényébe is. Kincseket lehet találni...
12. Érdemes pár Showroom oldalát követni, néha egész olcsón lehet lecsapni igazán különleges darabokra. Jövő héten megyek is egy Zoe Phobic hátizsákért az Open Showroom vásárba. Hát nem szép? És tuti nem fog minden 2. csaj ezzel rohangálni, nem mellékesen nincs is horror áron.

Zoe Phobic

 

Amivel nem sikerült összebarátkoznom az a magassarkú. 175 cm-el mondjuk nincs is akkora szükségem rá, de valahogy nem találok olyat, amiben nem őrülök meg tíz perc után, amiben nem azt érzem, hogy mindjárt pofára esek vagy kitöröm a bokám.  Pedig tetszenek, de az istenért se jövök ki velük, én meg elképzelni se bírom, hogy botorkáljak egy cipőben, ami kényelmetlen és amúgy is tök gáz,ha valaki úgy megy benne, hogy nem tud menni benne, így maradok a sarunál, bakancsnál, tornacipőnél, bár bevallom mindig felpróbálok egyet-egyet, ha olyan helyen járok.

Persze tavaly ősszel ebben is megtaláltam a kivételt 1500 Ft-ért a H&M­-ben.  Úgy voltam vele, hogy akkor is megveszem ennyiért, ha csak kétszer lesz a lábamon, de nem kétszer vettem fel, hanem ezerszer. Vastag, stabil sarka van és nem imbolygok benne, mint valami részeg, tehát az egyetlen kivétel, ami erősíti a szabályt a birtokomban van.

Sosem leszek olyan, mint a szterotipikus magassarkús csajok, nem is akarok olyan lenni, mint valami futószalagon gyártott nő, nem szeretnék senkire hasonlítani, magamon kívül.

Persze az egyéniségünket kibontani nem könnyű, sokkal nehezebb rátalálni a saját stílusunkra. Időt kell rá fordítani, kell némi önkritika is mellé, tudni kell mi az, amivel tudunk azonosulni és mi az, ami felejtős, ám néha tényleg érdemes kilépni a komfortzónánkból és akár csak egy próba elejéig is megnézni magunkon valami olyat, amit alapjáraton visszautasítanánk.