Annyiszor ígértem már nektek, hogy kicsit többet
osztok meg veletek magamról, a blogot is ezért hoztam létre, de közbe rájöttem,
hogy kifejezetten utálok magamról írni. Egyszerűen nem megy, tök unalmasnak
tartom magam, persze tudom, hogy nem vagyok az, de mégis fogalmam sincs mit is
kéne írnom. Mi érdekel titeket?
Persze amikor kérdeztek akkor sokszor úgy tűnik,
hogy minden információra kíváncsiak vagytok velem kapcsolatban, amit néha
furcsállok, de azért megmosolyogtat.
Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, egy eléggé
össze-vissza ember vagyok, aki egy nagyon össze-vissza életet él. Bizonyos
szempontból azt gondolom, hogy ez nagyon nem jó, aztán ha elmélyedek ebben a
gondolatban, rá kell jönnöm, hogy hülye vagyok, mert pont így van jól. És
röhögök ilyenkor magamon, meg legyintek arra a téves elképzelésre, hogy na
akkor valami rendszert kell lassan 25 évesen kialakítanom az életemben, mert
hát azért 25 év alatt tanultam magamról annyit, hogy tudjam képtelen lennék
rendszerben élni és dolgozni, mert imádom ezt az őrült káoszt, ami körbevesz.
Sokszor magamnak teremtem meg tudat alatt a legnagyobb kaotikus szituációkat, mert akkor érzem jól
magam. Tuti ez is valamifajta extrém perverzió a részemről. Nem tehetek róla…
vagyis dehogynem, tehetek, de… nincs de.
Szóval, hogy mivel is foglalatoskodok mostanság…
Munkát keresek, mint újságíró. Nem egyszerű,
tekintve, hogy pályakezdő vagyok vagy mifene és normális fizetésért
tapasztalattal rendelkező embereket vesznek fel, márpedig az önéletrajzomba nem
írhatom bele, hogy 17 éves korom óta hülye történeteket találok ki, amit leírok
sőt beteg módon meg is osztom veletek. Sajnos nem jelent semmi előnyt. Persze
éhbérért felvennének, de annak meg nincs sok értelme, így kutatok tovább és
bízom benne, hogy lassan de biztosan valami összejön.
Közbe nekiálltam a legjobb barátom menedzselni, mint
fotóst, mert szegény ugyan nagyon tehetséges, de brutálisan bátortalan. Terry Richardsont
faragok belőle, legalábbis ez a terv. És nem, neki nincs beleszólása ebbe! (: Mondjuk
nem is bánja, hogy így van ez, Mióta ismer nincs beleszólása a dolgokba (erős
túlzással persze). Minden tiszteletem az övé lassan 7 és fél éve ismer és még
nem tekerte ki a nyakam, amiért ennyire basáskodó bestia vagyok. Millió csók
innen is honey ;)
És hát persze pörgök, forgok pöstön körbe-körbe,
néha átcammogok Budára is, hol egy koncert, hol egy fröccs, valahol valami
mindig befigyel, miközben vívom az élet édes csatáit.
Bár kissé megrémiszt, hogy hirtelen mennyire
felgyorsult az idő, néha úgy érzem csak pár nap telt el január elseje óta,
aztán közben már március közepe van.
Komolyan hová tűnik el az idő? Olyan hirtelen
történik minden, egyik percben ez van, aztán meg már az, én meg kapkodom a
fejem, hogy ó basszus és közben rájövök, hogy rohadtul öregszem. Persze még
mindig könnyedén végigpiálok egy estét és másnap semmi bajom nincs, de amikor
egyik nap lementünk egy régi törzshelyünkre, hogy az öreg csontjaink
megmozgassuk és ugyanaz a zene szólt, mint majdnem 5 éve, mikor utoljára ott
voltam, elképedtem. Amire 5 éve tomboltunk hajnalig, arról most este 23-kor
leléptünk, hogy beüljünk kocsmázni, majd felmenjünk valakihez tovább iszogatni
meg társasozni. Nehéz beismerni, de a hajnalig táncolásból azt hiszem kinőttem,
már semmi ingert nem érzek arra, hogy egy-egy szórakozóhelyen felmásszak a
székre, ahonnan a biztonsági őr leszállít aminek örömére az asztal tetején
kötök ki, hisz ugye csak a szék került fel a tiltólistára, de már ránk se
szólnak, csak nevetnek és elintézik a morcos biztibácsik annyival, hogy fiatalok
vagyunk és bolondok. Arról nem is beszélve, hogy erre a helyre anno soron kívül
engedtek be minket, egy idő után már személyit se kértek, annyira ismertek
minket és a Dj is jó barátunkká vált a maratoni buli hetek alatt. Akkor még ez
sokat számított, most már inkább ülök a pultnál és csak vedelek miközben a
lábam lógatom és nosztalgiázok azon, hogy jaj bezzeg az én időmben, ami hát
valljuk be azért nem volt olyan régen….
De igen, most már még jobban a koncerteket és a
kocsmákat preferálom, hisz ott is ki tudom ugrálni magam, egy heringparty pedig
már sehogy sem tud lenyűgözni, feltéve, ha nem egy jó kis Quimby koncertről van
szó, amin múltkor volt szerencsém részt venni.
Tehát igen, az idő telik, én meg próbálom tartani a
lépést vele és még többször igyekszem billentyűzetet ragadni, hogy kiírjam
magamból aaaa… nem is tudom mit, de írnom kell, mert rajtam van a kényszer.
Ja és a legfontosabb várom a tavaszt, az igazi,
meleg édes tavaszt. gyere édesem, gyere, már nagyon hiányzol, túl rég volt,
hogy utoljára itt jártál.
