Ez nem depresszió, csak tejföl...

Van egy hely az életemben, ami valahogy elég biztosnak tűnik, annak ellenére, hogy nem a szobám és nem is a konyhánk, ahova már magától visz a lábam. Néha a barátommal már csak azt beszéljük meg, hogy találkozunk, azt, hogy hol már nem, hisz tudjuk hova megyünk.

Ide a közelbe, ahonnan gyalogolhatunk is hazáig, át a patakon meg a macskaköveken kissé spiccesen az élet nagy kérdéseiről elmélkedve.

Tegnap is ott ültem, az én kicsi olaszommal, akit már több, mint 10 éve ismerek, aki több, mint 10 éve az életem egyik legszervesebb része. Régen még játszótérre jártunk gyerekként, focizni meg kosarazni, most meg sört vedelünk, a felnőttek játszóterén, miközben nézem, ahogy biliárdozik és drukkolok neki, ahogy anno is drukkoltam a focipályán. Mert vannak ilyen barátságok na… Ezek nem érnek véget.

De barátság köt immár a presszó falaihoz is. Ez a hely még csak két éves, az elődje viszont már letette a szívembe az alapokat. Oké, bevallom az elődöt, két sarokkal arrébb ezerszer jobban szerettem. Belépve Slasht, Jim Morrisont meg Jimi Hendrixet láttam, és megdobbant mindig a szívem, úgy éreztem ez az én helyem, hogy ugyanúgy otthon vagyok, mint a szobám lila falai közt, mert otthon is voltam. Szerettem a zenegépet, meg azt, hogy olyan kicsi a hely, hogy biliárdozni se lehet, mert hol a pult, hol az ablak, hol meg a fal van útban.

Szerettem az öreg, bölcs pultost, akitől a legigazabb mondatot hallottam eddigi életem során és akit visszasírok a mai napig. Hiányoznak az okos, mindent látó szemek és az a mosoly, amitől tudtam, hogy csodálatosnak tart minket idióta, vad, fiatal tizenéveseket is, akik egyetemista fröccsöt isznak, ha nem érkezett még meg az ösztöndíjuk. Szerettem az emlékeket, amiket a gyerekkori barátaimmal éltem át ott, azt a rettent mennyi ökörséget, amit megtettünk. De a hely helyén ma már pékség van és az új hely, új élményeket adott.

A törzsvendégek nagy része persze, már a régi helyen is ott volt, a pultos/tulaj szintén onnan jött, mindenkit ismerek, biztonságos hely és nyugodt leszek, ha átlépem a küszöböt.

Tele van a hely élettel, amit a szemeim akkor is látnak, ha éppen halottnak érzem magam.

Mert igen, ősz van és depressziós vagyok, vagy nem tudom mi, de ilyen befordult, elferdült, kicsorbult valaminek érzem magam néha. Ami szívás. De jó ellenszer erre a bor, amitől egyre jobban félek, mert ugyan tudom, hogy jó messze állok még attól, hogy alkoholista legyek, na de azért érzem, hogy többet iszom, mint kéne. Oké, tudom hol a határ, nem iszom annyit, hogy részeg legyek, de akkor is…

Megint jönnek a belső csaták és ez őrjítő. Főleg, hogy rohadt messze van a tavasz, amikor ebből a félkótyagos, félkómás, félzombis állapotból kikeveredek.

Persze ilyenkor vág pofán az érzés, hogy mennyi minden hiányzik és mennyi minden megváltozott az életemben. Néha kicsit jó lenne visszamenni tíz évet az időben. Újra azokat ölelni, akiket akkor öleltem, azon a helyen, ahol most pékség van. Néha jó lenne átélni azokat a pillanatokat megint, de nem lehet. Nem mondhatom meg megint bizonyos embereknek, hogy hiányoznak, nem ülhetek velük többet a földön és nem ihatom velük a borom. Persze azt is tudom, hogy ez rendben van így és, hogy rengeteget fejlődtem nélkülük és nem csak ők nem ugyanazok, akik akkor voltak, hanem én se vagyok már ugyanaz, de néha szeretnék egy kicsit utazni az időben. Csak egy icipicit. Néha szeretném látni az öreg, bölcs pultosom, akinél először ittam le magam. Nem bántam meg persze semmit, de olyan nehéz felnőttnek lenni. Tizenhat akarok maradni, amikor még nem számított, hogy mi az utam és merre tartok csak elég volt a pillanat, ami most is elég, de már eltelt 10 év… Öreg vagyok. Ami megint baromság. Barom vagyok, na ez legalább nem baromság.

Meg közbe arra is rájöttem, hogy ez nem is depresszió, hanem tejföl. Igen e közben jutott eszembe a facebookon megosztott csodás mondat… Szóval nem, mégsem vagyok depressziós csak simán őszi hangulatom van, ám ez sem olyan, mint máskor, mert míg máskor egysíkúan vagyok rosszul, addig most néha túlteng bennem az energia, mint nyáron és elég hirtelenek ezek a váltások, mint most, hisz tíz perce még majdnem kardomba dőltem, most meg az esti mozit és ivászatot tervezem, mert 25 évesen nem ciki mesét nézni, szóval hotel Transylvania 2. megyünk. Aztán irány a két kedvenc pultosomhoz :)

Ti, hogy bírjátok ezt a szörnyűséges időt kedveseim?

A mai zene legyeeeen mondjuk..... Ez: