Mert eljön a pillanat, hogy rájössz....

Mert eljön a pillanat, hogy rájössz, mindened megvan még akkor is, ha sokszor úgy tűnik nincs semmid. Valahogy egyre többször jövök rá, hogy boldog és kifejezetten elégedett ember vagyok. Azt csinálom, amit szeretek, olyanok vesznek körül, akiket imádok, van tető a fejem felett, egy marha nagy, kényelmes ágyam, amin elbújhatok a takaró alá, ha épp úgy érzem minden rossz vagy csak elfáradtam a rohanástól. A csuklóm tele van nyárdarabokkal, azaz négy karszalaggal és egy fehér csíkkal, ami alatt nem tudott színt kapni a bőröm. Mind emlékeztet arra, hogy nevessek, ahogy azokon a napokon nevettem, amikor a fesztiválokon lógtam, tomboltam, táncoltam és álmodtam. Vagy azon az áldott Deák téren boroztam, ahol mindig, de mindig történik valami.

Itt van egy pohár az asztalon, amiből tegnap még koktélt szürcsöltem, mert házhoz jár a pultosom és némi vodkából, egy csipet gyümölcsléből, egy kis ebből, meg egy teáskanálnyi amabból nyár-ízt varázsol.

Itt van pár félig szítt cigaretta is, megmutatva, hogy egyszer minden véget ér, de itt van egy lemez is, ami mindig újra elkezd pörögni, emlékeztetve, hogy a dalok addig szólnak, amíg én akarom, amíg nekem szükségem van rájuk.

Tegnap sírt a lány, mert nincs pasija és családot akar, de 2,5 éve nem talál senkit, akivel el tudná képzelni, hogy babája legyen. Én sosem vágytam ilyesmire. A spermabankot javasoltam viccből. De a pillanat, amikor rájössz, hogy a spermabank se segíthet egy lányon, ha gyereket akar megfizethetetlen… Minden másra ott a Master Card persze.

Párt akar, én meg vigyorgok. Nekem megvan a párom. 25 éve tartós, békés, szeretetteljes viszonyt ápolok magammal. Önző vagyok és szeretem az önzőségem is. Az önzőségből fakad minden. Az, hogy itt ülök, hogy sajtózhatok, hogy újságtulaj lehetek, hogy felfedezhetek magamnak embereket és bemutathatom őket a világnak.... Hát mit akarhatok még? Mit? Szabad vagyok, boldog vagyok és ez mindent megér.

Áradhat felém annyi szemét, amennyi csak akar, bombázhatják az agyam (helyét) hírekkel, próbálhatnak bennem félelmet kelteni, nem mennek semmire. Nem pánikolok, mert tudom, hogy úgysem érthetem a világot. Nem pánikolok, mert amíg én itt vagyok magamnak, nincs okom semmitől félni.

Nem függök senkitől.

Szeptember van, de süt a napocska és amíg süt a napocska nevetek. Ám mégiscsak szeptember van, vége a két kedvenc évszakomnak a tavasznak, meg az édes nyárnak és itt van az ősz, amit követ az utált tél.

Az ujjam érzi, hogy szeptember van. Kényszeresen billentyűket vagy tollat, ceruzát, krétát vagy filcet akar érezni és írni akar magától. Ezekkel a szavakkal nem is én játszom olyat, hogy mondatok jöjjenek ki belőlük, hanem az ujjaim. Csak pakolják egymás mellé a betűket szavakat formálva, a szavakból meg mondatok lesznek és én nem tudom mit írok, csak írok és csinálom és süket vagyok és vak és néma is kérem, de tíz ujj lát, hall, érez és beszél is helyettem. Mi ez, ha nem boldogság?

Kicsit persze forog a gyomrom a tegnapi koktéltól, talán az a sör nem kellett volna a végén, de hát ez van. Lehet, hogy mégis kellett, hogy méltóképp búcsúzhassak tőled, te édes nyár és nevetve köszönthessem ezt a kevésbé szeretett őszt, amibe minden bizonnyal majd beleőszülök.

Ám nem baj, ha beleőszülök, mert vettem egy füzetet és egy új tollat. 

Érdekes, mindig imádtam kézzel írni, de mostanság valamiért nem nyúltam ezekhez az alapeszközökhöz. Pedig én nem vagyok, a mobilba pötyögök mindent fajta, akkor inkább fel se írok semmi, ha oda kell írni. Szóval most van a táskámban egy füzet meg egy toll, ugyanis mindig akkor jutnak eszembe leírandó dolgok, amikor nincs hova és nincs mivel és ahogy gondolat jön tova is száll. Már nem kapok új esélyt levésni azt a pár elmebeteg sort. Ki vagyok én, hogy megtiltsam a kezemnek, hogy írjon? Milyen irigy, önző némber vagyok, ha megtagadom a saját kezeimtől a papírt meg a tollat, amiket amúgy is szeretek. Nem, nem lehet. Így most boldog a kezem. Mindig van toll meg papír, ha írni akar. Többé nem kell a pultostól kölcsönkérnem egy blokkdarabot, meg egy jégertől ragadós tollat, ha valamit le akarok vésni.  Boldog vagyok én is. Van papírom, tollam, új laptopom, kezem és itt vagyok én is. Mi kellhet még?

Na jó, talán egy újabb sör… Egy sör, a szeptemberre.