Sosem értettem miért akarják megmondani nekem, hogy hogyan
éljem, a saját életem.
Mindig furcsálltam, hogy megpróbálták megmondani, mit
kéne tennem, hogy kéne kinéznem, kit kéne szeretnem, kivel kéne barátkoznom,
mit kéne innom és ennem, felvennem.
Engem meg sosem érdekelt mások véleménye.
Talán ez az egyik legnagyobb hibám.
Talán ez az egyik legnagyobb erényem.
Nem érdekel, hogy szeretnek-e, hogy gyűlölnek-e, hogy
egyetértenek-e velem vagy nem értenek egyet.
Ki merem mondani, amit gondolok, nem érdekel, hogy az
igazság bánt-e valakit, van véleményem mindenről és ha megkérdezik, nem fogom
úgy másítani ezt a véleményt, hogy biztosan jóban maradjak a kérdezővel. Nem
vagyok hajlandó megalkudni és azt mondani, amit a másik hallani akar. Akkor sem,
ha pontosan tudom, hogy mit akar.
Talán ezért sem szeretnek sokan, ám még sincsenek emiatt
álmatlan éjszakáim. Sosem sírtam tele még a kispárnám, azért, mert nem
kedveltek emberek.
Ahogy öregszem ez az érzés csak egy erősebb bennem. Most
kezdem kapiskálni, hogy tényleg én tudom a legjobban, hogy nekem mi a jó, hogy
mik a terveim és a célokhoz milyen lépéseket kell tennem. Eddig mégis felelőtlen
16 évesként azt gondoltam, hogy jobb, ha másokra bízom bizonyos dolgok
irányítását. Hát kiderült, hogy talán ezért is táncolok állandóan a káosz
szélén.
Így megszületett a legújabb elhatározásom, miszerint soha
többé, semmit nem engedek ki a kezemből.
Hiába vagyok demokrácia párti, demokráciából nem fog
birodalom születni. Én meg királynő alkat vagyok. Kissé talán beképzelt ezt
így, kerek perec leírni, de valahogy úgy érzem, megtehetem. Ám harcolnom kell
azért, hogy tényleg királynővé váljak és ez nem lesz könnyű folyamat. Össze
kell szednem magam és nem félni attól, hogy valami nem sikerül, mert eddig is
minden sikerült, amit a fejembe vettem.
Felnőtt vagyok és most kezdem élvezni.
Kicsit rákaptam az ízére a dolognak, döntéseket hozok,
ami már nem csak engem befolyásol, hanem más embereket is. Ambícióim vannak,
amikért tisztában vagyok vele, hogy vért kell izzadnom, de érzem, hogy menni
fog.
Tudjátok, mikor kicsi voltam, azt hiszem sokan lenéztek,
azt pedig mindig éreztem, hogy szinte senki nem hitt bennem és a
képességeimben. Azt hiszem a fegyver, mikor gyerek voltam a degradálás volt,
addig mondogatták, hogy ezt se tudom, azt se tudom, míg szépen lassan én is
elhittem, hogy tényleg nem tudom.
Hazudtak és talán félelemből, mert az egyik ismerősöm
szerint túlzottan tudatos vagyok és ez a tudatosság, a tényleg kiváló
ösztöneimmel párosítva, kifejezetten veszélyes elegyet alkot.
A középiskolában pedig ki is forrt ez a dolog.
Sosem felejtem el, hogy az osztályfőnököm mit mondott a
ballagásunkon, mikor mindenkihez volt pár szava:
Ezalatt, az öt év alatt, veszélyes kis vadmacska
vált belőled, ahogy a cetlidre is írtam.
Mivel mindenki kapott tőle egy kis érmét, amire személyes
kis üzenetet írt. Az enyémen tényleg ez állt, meg az, hogy ha kevésbé leszek
szétszórt, sokra vihetem.
Igaza volt, bár erre csak most jöttem rá, mert akkor
teljesen összeszedettnek hittem magam, amiben természetesen tévedtem, de itt az
idő, hogy változtassunk ezen.
Mostanság úgyis olyan trendi életmódot váltani. Hát én
nem anyukám málnás sütijét váltom le, minden mentes száraz kekszre, hanem a
kelekótyaságom összeszedettségre.
Hogy mit akarok ebből kikeríteni?
Hogy a mi életünkért, mi magunk vagyunk csak és kizárólag
a felelősek és hiába próbálnak eltiporni, hiába nyalják fényesre a hátsónkat, a
lényeg az, hogy magunkkal tisztában legyünk.
Szerintem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése