Helyzetjelentés

Hát igen, ide már megint ezer éve nem véstem semmit, pedig kéne.

Már olvashattátok, hogy a Fezen sajtóakkreditáció kérelmünk elfogadták (nem csak azt, mennek a kollégák a Campus illetve a Kexx fesztre is sajtózni), több, mint 1100-an kedvelték a Más Nézőpont Facebook oldalát, VOLT-on lett egy új fotósom, akinek pénteken a The Darkness énekese elvette a fényképezőgépét, hogy a színpadról ő fotózhasson vele, ráadásul a nadrágját is megjárta az a szegény gép péntek este, szóval zajlik az élet.

Az anyukám itthon van, bár elméletileg nem sokáig már. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nálunk nem nekem kellett elköltözni felnőttként, hanem az anyukám lép le. Talán írtam már ezt nektek, talán nem, nem emlékszem, de most tutira megosztom veletek.

Hogy hova megy a mumi?

A nagymamára vigyáz vidéken, aki nem akar Pestre költözni, de 85 éves lesz, így valakinek néha figyelnie kell rá, ezt a nemes ám cseppet sem kellemes feladatot pedig az anyukám nyerte meg, mikor a nagypapám meghalt immár 3 éve. Szóval igen, a harci helyzet az, hogy egyik pillanatról a másikra lettem én itthon egyedül, ami eleinte furcsa volt, hiszen hozzá voltam szokva, hogy valaki van itthon, nem nekem kell gondoskodni mindenről, aztán puff. De ezen is túl vagyunk, nagykislányként elvagyok egyedül, sőt néha jobban, mint a kedvenc kritikusommal, azaz az anyukámmal.

Meg amúgy sem vagyok soha egyedül, valaki mindig van nálunk gyerekkorom óta. Kész átjáróház a 1,5 szobás lakásunk, hol az anyukám barátai alszanak/kávéznak/filmeznek itt, hol az enyémek, hol 8-an kuporgunk vegyesen a kanapén meg a szőnyegen, valami hülye mesét nézve. de nálunk ez a normális mióta az eszemet tudom. Mi nem rezzenünk össze, ha vasárnap délelőtt megszólal a kaputelefon és valaki felugrik hozzánk random vagy hajnal háromkor csörög a telefonom, hogy valakit fogadjak be, mert részeg és nem tud hazamenni vagy csak nincs kedvük egyedül lenni. Néha szoktunk azzal viccelni, hogy már rég milliomosok lennénk ha pénzt kérnénk a szállásért, kávéért, reggeliért… Sosem kellett könyörögni, hogy valaki aludhasson nálunk, sőt volt, hogy le lettem cseszve, hogy miért nem hoztam haza a messze lakó barátaim. Lássuk be, nekem vannak  legjobbfej szüleim a világon.  Mert lehet, hogy apukám nem lakik ezer éve velünk, de ha anyu nincs itthon ő is beugrik, hoz vacsit vagy csak rám néz, hogy élek-e és én is bármikor mehetek hozzá, ráadásul a koncerteken rendre összefutok vele, mint a legjobb barátaimmal… Tehát nem gáz, hogy a mumi elmegy, mert sokan kérdezik tőlem, hogy jaj nem félek-e, meg nem rossz-e egyedül. 25 vagyok, nem félek és nem vagyok egyedül sokszor, de amikor igen, azt se bánom. Szeretek egyedül is lenni.

A VOLT-al lehet pereskedni fogunk, ugyanis, ahogy a beszámoló cikkben is írtam a fesztiválhotelből, amire 50 ezer jó magyar forintot perkáltunk ki, ki lettünk dobva két nap után egy sátorba, a mező közepére, hatszáz fokban, ahol reggel nyolcnál tovább nem lehetett aludni. Első körben azt írták, hogy Balaton Sound után visszautalják a pénzünk, na de még azóta se érkezett meg. Szóval, ha hétfőig nem érkezik meg az összeg, akkor nagy valószínűséggel feljelentést teszünk. Amúgy nagyon furcsállom, hogy a sajtóban erről az esetről egy büdös mukk sem esett, nem mellékesen kíváncsi lennék, hogy Balaton Sound-on felépítették-e újra a kapszulahotelt és ha igen, ott is bezáratta-e a katasztrófavédelem. Azt hiszem új cikkötletem támadt.

FEZEN-ig még 10 nap van… A barátnőm augusztus 1-én ünnepli a szülinapját, de kineveztem azt a napot az én szülinapomnak. Az tuti, hogy én kapok ajándékot, akkor is, ha nem mehetek beszélgetni Ville Valoval. Vasárnap van, pénteken derült ki, hogy mehetünk, de még most se dolgoztam fel.

 Mikor elkezdtem írni egy vicc volt az egész, unaloműzés, amivel túléltem a 4 hét kényszerpihit porcrepedés miatt. Az írás miatt nem golyóztam be télen a szobámba zárva. És most itt ülök, egy olyan eséllyel a zsebemben, amire sose gondoltam volna. Itt ülök egy ötlettel, amit részegen eszkábáltunk össze 1,5 éve, egy újsággal, amivel fesztiválozni mehetek, egy online magazinnal, amivel annyi, de annyi baj van, egy összetákolt bajos szerkesztőséggel, egy macerás felülettel és mégis az enyém és büszke vagyok rá és mindent megér. Egy évesek voltunk július 1-én. Igazából csak május óta foglalkozunk a dologgal igazán, akkor 230-an voltunk most 1109-en. Persze volt egy cikkem, ami a fél netes világot bejárta, kaptam rá hideget-meleget, mert hogy mondhatom a nőkre, hogy őrültek, de mikor jön egy másik újságíró és igazat ad neked egy cikkében szintén nőként… Az mindent megér.

Ahogy az is mindent megér, hogy Ville Valoval társaloghatok, ha az égiek is úgy akarják. 2 éve Bécsbe mentem érte, remélve, hogy egyszer hallom élőben a hangját, azóta Pestig jött ő is, idén meg Székesfehérváron akár kezet is foghatok vele. Vele, akiről azt hittem elérhetetlen. De ha nem is, akkor is egy sátorban leszek vele, miközben mással kommunikál szóval jeeee… Szóljatok, hogy felmosó vödröt vigyek, legyen mibe csorgatni a nyálam…. De ha túl cuki lesz, tuti elrabolom, nálam keressétek a szobámba zárva :)

Nem mellékesen ennyi jó után is kell küldenetek a pozitív energiát, hisz Szigetre holnap küldjük be a sajtóakkreditáció kérelmet és ugyan nem sok esélyt látok arra, hogy ők is szeretettel várnak minket, de a remény hal meg utoljára. Meg amúgy is, ha akarják, ha nem, ott leszünk, Kings of Leon meggyőzött, hogy mennem kell. Egy előadó is el bírja mozdítani a mérleg nyelvét…

Hogy mit imádtam eddig nyáron?

1.       Slash koncert!!! Soha nem felejtem el, oda meg vissza vagyok érte, talán még jobban is, mint eddig. A csóka tényleg egy élő legenda, akinek 30 éve halottnak kellene lennie.

2.       Simon Márton: Dalok a magasföldszintről

Van ezekben a versekben valami, ami megérint, valami ami belém harap és mégis megmosolyogtat. Azt hiszem szeretnék közhely lenni Simon Márton szájában. Persze amikor olyan jó írásokat olvasok rájövök, hogy én sehol sem vagyok ezekhez a tehetségekhez képest. Kicsit irigy vagyok azt hiszem. Oké… nem is kicsit. De egyre több nálam milliószor jobbal találkozom, azt hiszem el kell fogadnom, hogy a legjobb esetben is csak középszerű vagyok, ami kifejezetten bosszantó, hisz hozzá vagyok szokva, hogy mindig én nyerek. Hát most nem. De sebaj, legalább van motiváció.

Egyik kedvencem Simon Mártontól:

Szeretnék lenni, de nem

Ezen a fotón csak a szemed látszik, meg a pléd,
amibe csavarva ültem én is, egyébként meztelenül,
egyszer. Amikor néhány napja véletlenül
összefutottunk egy szórakozóhelyen, végig erre,
a képre gondoltam – te közben illedelmesen érdeklődni
próbáltál a mivanvelemről, vagy valami más, közepesen
érdektelen dologról. Ha jól emlékszem, nem
válaszoltam, de aztán hazafelé annyi eszembe jutott,
hogy semmi. Mit mondhattam volna? Hogy
egy szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban?
Már hajnalodik. Ha lenne tévém, most bekapcsolnám.
Vagy épp ki. Ülök, a szoba üres, fehér fala
ilyenkor lesz kék. Mint akinek a szájába ment
egy szőke hajszál és képtelen szabadulni tőle,
csak ez jár a fejemben. Van ilyen. Hogy rájössz,
hogy semmi. És állsz és szédülsz és hallgatsz,
vagy ülsz 5:43-kor egy kanapén egyedül, egy másik plédbe
csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben,
mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket,
polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes,
és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter.

3.       Belezúgtam a MÉZ írójába is, aki jelen pillanatban nekem dolgozik. Kulcsár Bálint, imádlak, kiérdemled minden csütörtökön azt az üveg bort postán, amiről beszéltünk. Nincs 20 éves és úgy ír, ahogy én akkor se tudnék, ha megfeszülnék. Hát ez van. De legalább nálunk is osztja a verseit. A jelmondatunk pedig: Kurvák és kokain! :)

Pontban Tízkor

Kötött pulóverben
áll és dohányzik
velem szemben
az erkélyen.
Nem nézünk egymásra,
mind a ketten a hajnal
munkába igyekvő
kisembereket figyeljük.
Csend van,eltekintve
az autók zajától.
Az utak bedugultak,
mint egy kormos
koszorúér,nem
lökik tovább a
vörös Suzukikat.
Ma reggel
is elütöttek
valakit,aztán
a szétrepedt
koponyájából
kifolyt emlékeket,
pontban tízkor,
felmosták és
leszórták homokkal.

4.       Elefánt

Meg nem mondom, hogy mikor sikerült rájuk cuppanni ennyire, de tény és való, hogy idén nyáron őket hallgatom a legtöbbet. Sajnos VOLT-on lemaradtam róluk, de találkozom még velük az tuti. Magyarok közül idén ők a legjobbak a szememben. Talán a szövegek, talán a stílus, nem tudom. Imádom és kész.

5.       Milky Chance

Külföldi zenék közül, meg őket hallgatom a legtöbbet. Van egy ritmusa, elfog mindig a szabadság hangulata és mosolyognom kell. Szigeten tuti nem hagyom ki őket. 

6.       Egyértelműen a barátaim, akkor is, ha a lista vége felé keveredtek csak elő. Őrültek, imádnivalóak, mindig megnevettetnek, mindig velem vannak és tényleg nem győzök hálát adni értük.

7.       Természetesen ti is a kedvenceim vagytok télen, nyáron, ősszel, tavasszal, mindig. Elvégre ti vagytok a legeslegjobbak.