Szaladjunk végig azon, hogy mi volt a Szigeten.
A Sziget maga Csodaország és most abszolút nem viccelek. Már
az első nap, első fél órájában sikerült egy finn sráccal összehaverkodnunk,
pálinkáznunk vele és kiderült, hogy van a nikotinbevitelnek egy brutál formája,
amit nem csodálok, hogy betiltottak a finneknél. Ilyen kis tasakokat kell
feltenni az ínyedhez és abba van a nikotin, de nekünk tapasztalatlan
magyaroknak, két másodperc alatt lezsibbad tőle a szánk, finn barátunk viszont
hörcsöggé vált, annyit tömött az arcába kiélvezve, hogy nálunk ez a cucc
legális. Ha eddig nem lettem volna halálosan szerelmes a finn fiúkba, ezek után
tuti… Okos, cuki értelmes és gyönyörűen beszél angolul. Kár, hogy csak egy
napra jött ki, méghozzá a Blink 182 miatt, de sebaj, így is imádjuk puszi innen
ismét.
Blink előtt persze volt Tankcsapda, amit sikerült
végigugrálnom és tombolnom egy osztrák lánnyal, aki elhagyta a barátait, de úgy
élvezte Lukácsék műsorát, mintha ő is rajongó lenne. Talán a pálinka miatt,
amit vele is megitattunk. Hát róla nem mondható el, hogy arcizma se rezdült…
Blink. Magamtól szinte sose hallgatom, de ez most
határozottan tetszett, nagyon király bulit csaptak, kicsit gimisnek éreztem
magam, de koncert közbe kezdtem azért hangyányit elveszteni a fonalat és olyan
minden mindegy alapon ugráltam. A színpad mellett még leültünk sörözni finn
barátunkkal, aminek az lett a vége, hogy nekiálltunk tépkedni a fűszálakat,
amik első nap még voltak és egymásra dobálni, na meg valahogy szóba jött a
második világháború és megtanultunk egymás nyelvén káromkodni, mint kötelező
elem, aztán hívott az arabul folyékonyan beszélő édes jó apám, aki a
backstageben bulizott és csak egyszer vitt be (mondtam már apci remélem, hogy
szeretlek) szóval vele is találkoztam, de másnap nem emlékezett rá, ezt talán
jobb nem részletezni.
Ugorjunk a 2. napra, amikor megtaláltuk a legjobb sátrakat,
az egyik a chill sátor, amit mi csak nyugisátorként emlegettünk, annyira lágy
zene szólt és olyan kényelmesen lehetett benne fetrengeni, mint sehol máshol,
bár egy hibája mégis volt, hogy nem lehetett az ottani pultban sört
kapni…. Mindegy megbocsátom, mert
tényleg remek volt ott ülni két koncert közt és hát a másik kedvencemre is
rábukkantunk, ami úgy nézett ki, mint egy jurta és hun zenéket játszottak,
lehetett bent ugrálni, a padló meg kopogott és kb. olyan volt, mintha mindenki
törzsi táncot járna bent. Kiderült, hogy mi magyarok érezzük legjobban a
ritmust ezen a szent helyen, főleg ha sok pálinkát iszunk előtte, de a svédek
és a norvégok könnyen taníthatók, a hollandok meg második nap már annyira be
voltak tépve, hogy ugrálás közbe is képesek voltak röhögni és cigit tekerni, de
jobb, ha ebbe se megyünk bele…
Aztán mentünk a Queens of the Stone Age koncertjére, amin
tavaly már részt vettem Volton, de idén jobban bejött, sikerült bekeveredni egy
pogós körbe, kiakadt a térdem, rájöttem, hogy öreg vagyok én már a guggolásból
való felugráshoz és a majdnem 20 évnyi lovaglás nem tett jót a bal térdemnek,
amit persze eddig is tudtam, de most extrán rájöttem. Persze az évek alatt nem
ez az első, hogy Szigeten térdbajokkal küzdök, tavaly is sántán mentem, azon
röhögtek, hogy fél lábon ugrálok fel a hévre, le a hévről, de most már
könnyedén visszaugrasztottam a lábam a helyére. Évek meg a rutin… Aztán irány
30y ahol végre megint magyarokat találtunk, bár második nap már a saját
barátaimmal is angolul kommunikáltam reflexből, meg a pultosokkal, tökre
elfeledkezve arról a tényről, hogy ők nem néznek bután, ha az anyanyelvemen
próbálok valamit közölni.
Harmadik nap, egész nap Placebo lázban égtünk. Tudtuk, hogy
többen lesznek, hisz a szerda volt a Sziget hivatalos első napja, megérkeztek
az öt napos bérlettel rendelkezők is, de azért váratlanul ért, hogy a
birkaterelő elemek közt megmozdulni nem lehetett és a motozós bácsiknál is sor
állt. Ennek örömére le is maradtunk az Imagine Dragons első pár számáról, de
megtanultuk a leckét. Ha emlékeim nem csalnak aznap haverkodtunk össze pár
olasz sráccal, akiknek egy szavukat se értettük annyira hadartak, ráadásul
egyszerre, de poén volt, végül mégis elhagytuk őket Brian Molkoért.
Érte ezerszer is elhagynék akárkit.
A fejünk fölött lévő növényöntöző berendezés kitalálójának,
hatalmas csók innen is, ugyanis hiába nem akartam bepréselődni az első sorok
egyikébe mégis sikerült. Pedig csak megálltunk szélen, hogy ott jó lesz, mire
kettőt pislogtunk, a tömeg közepén álltunk egy rózsaszín nyúl mellett… Szóval,
ha nem locsoltak volna minket a hőtől 10000%, hogy ott ájulunk el.
Brian baby továbbra is egy pózer hercegnő, hiába 40 éves,
hiába van egy 9 éves fia, hiába minden, ugyanúgy kéreti magát továbbra is, mint
egy ócska kis kurva, de olyan módon csinálja, hogy még a legjobb barátom is a
tenyeréből zabált, aki fiú és határozottan feláll a hátán a szőr, minden
fiú-fiú közti dologtól, ami túlmutat egy kézfogáson.
Életem kicsi szíve (szó szerint nagyon picike) továbbra is
haragszik az erősítőkre vagy mi a szöszökre, amikhez ha közel megy úgy betorzul
a gitárja, mint állat, ugyanis két éve is ezzel játszott elég sűrűn és idén is,
megtalálta eme nagyszerű játékot. Mintha idén nem beszélt volna annyit a
közönséghez, mint anno, de ha megszólalt…. Aztán nem tudom kitől lopta, de
nekiállt ő is hörögni a mikrofonba, ami tőle igencsak muris dolognak minősül.
Mégis a kedvenc kép, amire szerintem ha megélem a 80-at akkor is emlékezni
fogok és a legkedvesebb, legcsodásabb és legvarázslatosabb dolog volt az egész
fesztivál alatt, az a kerekes székes lány, akit székkel együtt feldobott a nép,
hogy ő is megtudja milyen egy jó kis stagediving. Ezzel pedig bebizonyosodott,
hogy ez tényleg Csodaország, hogy mondhatja bárki, hogy valamire nem vagy
képes, be lehet bizonyítani az ellenkezőjét, mert nincsenek korlátok. Egyszerűen
a kép az agyamba égett, akkor is, ha a biztonságiak gyorsan kikapták a
tömegből.
Írtam már facebookon, hogy az év koncertje volt számomra a Placebo,
ahonnan tényleg úgy jöttem ki, hogy röpködtem a felhők közt és csak annyit
tudtam mondani, hogy na akkor valaki most azonnal vágja át a torkom, mert itt a
csúcs, ennél jobb sose lesz. A kérelmem persze elutasították, én meg jól
berúgtam, Vad Fruttik meg HS7 közben.
Csütörtökön megérkezett az a csodás eső, amitől minden
tiszta takony lett, szó szerint becsúsztunk Bastille koncertre, de meghoztuk a
napsütést rájuk, aztán onnan vissza Supernemre, majd a nyakig sáron át Lily
Allenre, ami annyira nem jött be szóval, irány világfalu színpad, ahol Yasmine
Hamdan énekelt és iszonyat beteg volt az egész, a nőnek olyan kisugárzása van,
hogy nem is értettem hirtelen, hogy miért nem ő áll a nagyszínpadon. Ennyit
számít, hogy nem Angliában született? A csajból annyi erotika sugárzik és olyan
bűbáj, hogy totál beleszerettünk még mi csajok is. De a sarat egyszerűen
képtelenség volt tovább bírni, szóval Szigetről csütörtökön elég hamar
távoztunk, de esés nélkül, szóval juppi jeee.
Péntek, az a kalandos péntek…. Későn mentünk, mert csak Korn
iránt érdeklődtünk, na meg én Alvin akusztik és Klaxons után. Kornt se
hallgatok magamtól, de azt hiszem a héten ők csinálták a 2. legjobb bulit, a
fazon full beteg, kényszerzubbonyt igényeltem volna neki és azon a napon már
minden fesztiválozónak is elment az a maradék józan esze. Láttunk női
fürdőruhába rohangáló faszit, annyi férfi nemiszervet, amit egy keresett
pornósztár se, hogy a női mellekről már ne is beszéljünk, jöttek a nyulak, a
fiúk akik méhecskének öltöztek, a lányok Joker sminkbe, szóval minden mi szem
szájnak ingere. Alvinon sikerült ismét hollandokba botlanom, akik megkértek,
hogy fordítsam a magyar szöveget angolra, ami hangzavarba elég poén volt, meg
hát amúgy is, de megoldottuk, viszont alvin nyersessége nem nyerte meg őket a
szopjál résznél feladták és elmentek, pedig igencsak jó koncert volt, még akkor
is, ha mást szoktam meg tőlük, tetszett ez a fajta akusztikus koncert is.
Aztán persze nem jutottam át Klaxonsra, mert beütött a
krach. A drága barátnőm kapásból oda ment, mert hát persze, hogy ami engem
érdekel, az egyszerre kezdődik ő meg nincs oda Alvinért tehát bement egyedül Klaxonsra,
majd a koncert felénél hívott, hogy hol vagyunk, aztán három perc alatt mázli,
hogy megtaláltuk, olyan sápadtan, mint a frissen meszelt fal. Kb. beszélni nem
tudott életem kicsi szíve. Jött a szokásos kör, víz, kaja, kóla, hányás,
próbáltuk kiszedni belőle, hogy mi történt, eleredt az eső, mert miért is ne,
aztán szegény annyira rosszul lett, hogy nem volt tovább hova húzni a dolgot be
kellett vinni az egészségügyi sátorba. Amint elengedte a kezem kapott egy
kisebb pánikrohamot és mint kiderült beleivott valakinek a piájába, ami
határozottan rossz ötlet volt. Nem tudni mit adtak be neki, de tényleg mák,
hogy volt annyi esze, hogy kapásból kijött. A lényeg, hogy beszúrtak neki egy
szép kis infúziót, mi két órán át kóboroltunk a hidegbe és az esőbe a cipőm
bokáig elázott, meg én is, megint mindenhol taknyon csúszkáltunk, ő aludt egy
kicsit, mikor visszamentünk érte, mondták, hogy reggelig nem engedik ki, mert
megfigyelik, szóval húzás haza, mire szokásomhoz híven kivertem a hisztit, hogy
addig sehova, de sehova nem megyek, amíg nem láttam, hogy rendben van. Ezúton
is hatalmas köszönet az ott dolgozóknak, mert iszonyat jófejek voltak mind,
nagyon kedvesek és totál rendesek. A biztibácsi bement, csinált róla képet,
kijött megmutatta, hogy édesdeden csicsikál, aztán mikor mentem haza ő is
hívott, hogy rendben van, felkelt, túléli, szóval a pánik elmúlt, de érthető
okokból neki ez volt a sziget vége.
Szombaton mind totál színesek lettünk, bár egy kisebb harc
alakult ki az autóknál, a colorpartyhoz használt festett izéért, de
megszereztük amit akartunk, egy tasakkal maradt is, amit majd valami fotózáshoz
felhasználunk ám, háromszor mostam hajat aznap este, mire kijött belőlem a
rengeteg festék, mert a svéd fiúk jó mókának találták, hogy az összes
tasakjukat az én fejemre szórják (de kaptak ám ők is) aztán Madness koncert,
ami annyira nem az én világom, ahogy Prodigy se, bár egyszer megnézhető a
dolog, azért Kiscsillagra mégis jobbat buliztunk, összebarátkoztunk egy magyar
lánnyal is, aki halál cuki volt, aztán Hollywood Rose-ra átkeveredtünk, ami
talán még az AFC-nél is rosszabb főleg mert meggyalázták az egyik kedvenc
bandám a Guns N’ Rosest, aztán a végére annyira fáztam, hogy úgy döntöttem
elhagyom Csodaországot.
Utolsó nap volt talán a legjobb buli, annak ellenére is,
hogy Calvin Harris abszolút nem érdekel, tekintve, hogy apám elbaszott, mikor
azt tanította, hogy a zene az nem olyan, hogy egy kismajmot beállítanak egy lejátszó
mellé pár lemezt pörgetni, tehát hiába nem rossz, meg túléli a fülem,
egyszerűen nem köt le és nem tudom értékelni. A tüzijáték persze szép volt, meg
a lézerek is és vicces volt a villogó szivacs is, amit bedobáltak és aminek
mindenki úgy örült mint egy ovis a cukorkának (cirkusz és kenyér na meg hülye
játékok kellenek a népnek ez bebizonyosodott) mi egy új Star Wars rész
forgatásához használtunk fel a szivacskardot és lejátszottunk egy komoly
csatajelentet. Természetesen a hülyeség ragadós a végére mindenki lézerkardnak
használta a szivacsot. Hupsz az Outkast majdnem kimaradt… Nem rossz, nem rossz,
de nem az én világom, végighallgattuk kicsit messzebbről, mert egy kedves
barátunk aznap a Hard Rock Cafe sátrában árulta a pólókat, így inkább vele
foglalkoztunk, aztán amint végzett ismét körbementünk a Szigeten, Jack sátorba
kifejezetten jó zenéket adtak, valami volt A38 színpadon is, ami tetszett, de
mai napig nem tudom mi volt az, szóval ellötyögtünk.
Egy valamit sajnálok, hogy a Lumináriumba nem jutottam be,
de olyan sor állt előtte mindig, ami nem volt összeegyeztethető az én türelemküszöbömmel.
Magic Mirror színpad viszont, életem egyik nagy szerelme lett, ugyanis az
ottani népek annyira cukik és őrültek, hogy nem lehet bent nem nevetni.
Őszintén nem akartam hazajönni, az óriásgombák, virágok és
full őrültek földjéről. Komolyan mondom állandóvá kéne tenni az Óbudain a
díszítést, hogy amikor az ember lánya vagy éppen fia el akar menekülni, befeküdhessen
alájuk egy hálózsákba, egy korsó sörrel, egy doboz cigivel és a legjobb
barátjával karöltve, úgy érezve, hogy a normális világtól a kordonok
segítségével, hála istennek el van kerítve a „normális” pesti népektől.
Mint már facebookon írtam, belebetegedtem abba, hogy vége
lett. Sebaj, jövőre újra beköltözünk.
Millió puszi
Én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése