Kezdjük újra

Annyiszor ígértem már nektek, hogy kicsit többet osztok meg veletek magamról, a blogot is ezért hoztam létre, de közbe rájöttem, hogy kifejezetten utálok magamról írni. Egyszerűen nem megy, tök unalmasnak tartom magam, persze tudom, hogy nem vagyok az, de mégis fogalmam sincs mit is kéne írnom. Mi érdekel titeket?

Persze amikor kérdeztek akkor sokszor úgy tűnik, hogy minden információra kíváncsiak vagytok velem kapcsolatban, amit néha furcsállok, de azért megmosolyogtat.

Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, egy eléggé össze-vissza ember vagyok, aki egy nagyon össze-vissza életet él. Bizonyos szempontból azt gondolom, hogy ez nagyon nem jó, aztán ha elmélyedek ebben a gondolatban, rá kell jönnöm, hogy hülye vagyok, mert pont így van jól. És röhögök ilyenkor magamon, meg legyintek arra a téves elképzelésre, hogy na akkor valami rendszert kell lassan 25 évesen kialakítanom az életemben, mert hát azért 25 év alatt tanultam magamról annyit, hogy tudjam képtelen lennék rendszerben élni és dolgozni, mert imádom ezt az őrült káoszt, ami körbevesz. Sokszor magamnak teremtem meg tudat alatt a legnagyobb  kaotikus szituációkat, mert akkor érzem jól magam. Tuti ez is valamifajta extrém perverzió a részemről. Nem tehetek róla… vagyis dehogynem, tehetek, de… nincs de.

Szóval, hogy mivel is foglalatoskodok mostanság…

Munkát keresek, mint újságíró. Nem egyszerű, tekintve, hogy pályakezdő vagyok vagy mifene és normális fizetésért tapasztalattal rendelkező embereket vesznek fel, márpedig az önéletrajzomba nem írhatom bele, hogy 17 éves korom óta hülye történeteket találok ki, amit leírok sőt beteg módon meg is osztom veletek. Sajnos nem jelent semmi előnyt. Persze éhbérért felvennének, de annak meg nincs sok értelme, így kutatok tovább és bízom benne, hogy lassan de biztosan valami összejön.

Közbe nekiálltam a legjobb barátom menedzselni, mint fotóst, mert szegény ugyan nagyon tehetséges, de brutálisan bátortalan. Terry Richardsont faragok belőle, legalábbis ez a terv. És nem, neki nincs beleszólása ebbe! (: Mondjuk nem is bánja, hogy így van ez, Mióta ismer nincs beleszólása a dolgokba (erős túlzással persze). Minden tiszteletem az övé lassan 7 és fél éve ismer és még nem tekerte ki a nyakam, amiért ennyire basáskodó bestia vagyok. Millió csók innen is honey ;)

És hát persze pörgök, forgok pöstön körbe-körbe, néha átcammogok Budára is, hol egy koncert, hol egy fröccs, valahol valami mindig befigyel, miközben vívom az élet édes csatáit.

Bár kissé megrémiszt, hogy hirtelen mennyire felgyorsult az idő, néha úgy érzem csak pár nap telt el január elseje óta, aztán közben már március közepe van.

Komolyan hová tűnik el az idő? Olyan hirtelen történik minden, egyik percben ez van, aztán meg már az, én meg kapkodom a fejem, hogy ó basszus és közben rájövök, hogy rohadtul öregszem. Persze még mindig könnyedén végigpiálok egy estét és másnap semmi bajom nincs, de amikor egyik nap lementünk egy régi törzshelyünkre, hogy az öreg csontjaink megmozgassuk és ugyanaz a zene szólt, mint majdnem 5 éve, mikor utoljára ott voltam, elképedtem. Amire 5 éve tomboltunk hajnalig, arról most este 23-kor leléptünk, hogy beüljünk kocsmázni, majd felmenjünk valakihez tovább iszogatni meg társasozni. Nehéz beismerni, de a hajnalig táncolásból azt hiszem kinőttem, már semmi ingert nem érzek arra, hogy egy-egy szórakozóhelyen felmásszak a székre, ahonnan a biztonsági őr leszállít aminek örömére az asztal tetején kötök ki, hisz ugye csak a szék került fel a tiltólistára, de már ránk se szólnak, csak nevetnek és elintézik a morcos biztibácsik annyival, hogy fiatalok vagyunk és bolondok. Arról nem is beszélve, hogy erre a helyre anno soron kívül engedtek be minket, egy idő után már személyit se kértek, annyira ismertek minket és a Dj is jó barátunkká vált a maratoni buli hetek alatt. Akkor még ez sokat számított, most már inkább ülök a pultnál és csak vedelek miközben a lábam lógatom és nosztalgiázok azon, hogy jaj bezzeg az én időmben, ami hát valljuk be azért nem volt olyan régen….

De igen, most már még jobban a koncerteket és a kocsmákat preferálom, hisz ott is ki tudom ugrálni magam, egy heringparty pedig már sehogy sem tud lenyűgözni, feltéve, ha nem egy jó kis Quimby koncertről van szó, amin múltkor volt szerencsém részt venni.

Tehát igen, az idő telik, én meg próbálom tartani a lépést vele és még többször igyekszem billentyűzetet ragadni, hogy kiírjam magamból aaaa… nem is tudom mit, de írnom kell, mert rajtam van a kényszer.

Ja és a legfontosabb várom a tavaszt, az igazi, meleg édes tavaszt. gyere édesem, gyere, már nagyon hiányzol, túl rég volt, hogy utoljára itt jártál.