Kezdődik

Drága legeslegjobbak!

Itt vagyok, immár 24 évesen és be kell vallanom valamit ezennel: Szerelmes vagyok!!!

Az írásba...

Nekem is nehéz volt ezt elfogadni, de mára már sikerült beismerni magamnak is. Az első lépés ugyebár, hogy elfogadod a tényeket.

 Négy éve kezdődött. Még most is totál szürreális az egész, hisz az egész egy viccnek indult. Egyszerűen csak unatkoztam és kerestem a kihívást, mint mindig, jó kosként. De jó kosként, rá kellett volna unnom elég gyorsan arra, hogy játsszak a szavakkal, erre meg….

Egyre mélyebbre süllyedtem és mélyebbre, aztán amikor azt hittem, hogy megvan a gödör alja, kiderült, hogy közel sincs és most már megértettem azt, amit sokáig nem akartam megérteni. Innen nincs kiút. Minden egyes szóval, amit leírok, mélyebbre ások, de ez ellen végre nem küzdök, csak csinálom. Mert imádom, akkor is, ha néha fájdalmat okoz, ha sokszor az idegeimre megy, ha csak néha nevetett meg és sokszor hihetetlenül fárasztó. De ilyen az igazi szerelem…

Na de miért is jön most létre még egy blog, annak ellenére, hogy köztudottan krónikus időhiányban szenvedek?

Mert sosem elég. Kicsit olyan ez nekem, mint a drog. Egyszer megízleltem milyen és függővé váltam azonnal. Sajnos vagy sem, de tipikusan az a fajta személyiség vagyok, aki képtelen a szenvedélyeiről leszokni és ha már egyszer valamibe mániákusan beleszerettem, akkor abból nincs elég soha (lásd: kávé, whisky, cigi, lovak, zene….). Elmegyek a dolgok végéig, ha belehalok, akkor is. Az írás történetének viszont még közel sincs vége, valahogy úgy érzem, hogy hiába csinálom négy éve, még csak most kezdődött el igazán.

Tuti, hogy aki elsőre ide téved, az már tudja, hogy nagyjából miben utazom. Történeteket, személyiségeket találok ki, őket kínzom, hókuszpókuszt játszom, gyilkolok, teremtek, valahol talán kicsit Istent játszom, mert velük megtehetem. Nekik mind én adtam életet… Persze ez egy húsvér gyereknél nem jogosítana fel semmire, de itt bármit megtehetek, addig üthetem a hülye kölykeim amíg az utolsó pontot le nem írtam.

No de, a fejemben már olyan zavaros minden, hogy ideje a saját lényemnek is teret adni és a sok odabent lakó idegen mellett, magamnak is kell csinálni egy blogot.

Egyrészt ennek az a célja, hogy ilyen módon is kipróbáljam mire vagyok képes (azt már tudom, hogy történeteket írni egészen jól tudok, a cikkíráshoz készül az újság, azzal se lesz problémám, a kérdés, hogy „személyes” blogot mennyire tudok gyártani). Másrészt pedig az a lényeg, hogy négy év alatt a blogos kis „családom” elég nagyra nőtt, annak ellenére is, hogy sokan sajnos út közben „elhaláloztak” és ahogy észreveszem egyre nagyobb az igény arra, hogy megtudjátok ki is lett a jófajta skizofrénia áldozata és ki ül a gép túlsó végén, ki szórakoztat titeket, a kíváncsiságotokat pedig szívesen kielégítem.

Ha őszinte akarok lenni, márpedig miért ne akarnék az lenni, nem nagyon tudom miket fogok ide írni és mennyire lesz ez nektek kihámozható, de jelen elképzelés szerint, ami a történetbe nem fér bele és ami az újságba se fog beleférni, az jön majd ömlesztve ide. Tehát röpke gondolatoktól kezdve, mindenfajta őrületen át olvashatok itt  bejegyzéseket, de természetesen mind kapcsolódni fog hozzám, így ti is megtudjátok, miket művelek, hol járok, mit csinálok, kivel, miről mit gondolok, már ha gondolok bármiről is bármit….

Ne várjatok semmi jót, azt hiszem kissé tényleg elmebeteg vagyok, lehet, hogy hajnal háromkor, totál részegen fogok kitenni valamit, aztán sok sikert megfejteni hogy mi hogyan is jött, de majd utólag visszaolvasva, nekem talán vicces lesz a dolog és ha valaki olyan sötét, morbid humorral van megáldva, mint én akkor, talán ő is értékelni fogja ezt a kaotikusnak ígérkező blogot.

  Logikát sose keressetek semmiben, előre szólok, egyszerűen az olyan távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, főleg ha írásról van szó, ott nincs ész, ott csak két kéz van, egy billentyűzet és dől minden, majd kikerül egy oldalra, aztán ahogy esik úgy puffan…

Az, hogy kérdezhettek akármit, itt is áll természetesen, sőt örülnék, ha minél interaktívabb lenne ez az oldal, lehet vitázni velem ám, ha valamiben nem értetek egyet ( azért, ha lehet normális ember módjára), véleményezni, gondolatokat megosztani, eszmét cserélni, akármi. Ez főleg rólatok szól, na meg persze rólam.

Hát, megint nem tudom mit írjak. Meglátjuk…. (Mondta ugyebár a vak és bizony, bizony, beleesett abba a rohadt gödörbe… )

Béke, no meg szeretet:

Én