Fecsegj, tipegj magassarkúban! Köszi, nem….

„Ne dőlj be a trendeknek! Nem ezek határozzák meg a saját divatodat, de Te eldöntheted, hogy ki vagy, és hogy mit szeretnél, mit fejezzen ki az öltözködésed és azt, hogy melyik az az út, melyet választottál.” 

 Gianni Versace

Magamat is meglepve, a hajat festős, rúzsozós, szemfestős csaj lettem.

Anyám szerintem titokban zokog, mikor hajformázó cuccokat lát a kezemben, nem hitte volna, hogy az ő focizni, kosarazni járó kislányából, akit több koszból kellett kivakarni, mikor hazaért, mint a fiúkat, akinek sosem volt bőr a könyökén és térdén, mert a betonon lazán végigcsúszott, csak ne kapjon a „csapata” gólt, egyszer valaha  rúzsozni fog és nem elégszik meg azzal, hogy copfba fogja a haját.

Hát pedig nehéz göröngyös út árán eljutottunk idáig is.

Olyan 21 éves korom óta faragom magamban a nőt, ami egy olyan lánynak marhára nem egyszerű, aki fiúk között nőtt fel, motoros találkozókon szocializálódott, balett helyett, focizni járt és amúgy is a lányok 98%-át ki nem állhatja.

Mert a nőkkel mindig bajban voltam, sosem értettem velük egyet, nem találtam velük ovis korom óta a közös hangot, nem volt sose közös témánk, hisz míg ők babáztak, én kosaras kártyát gyűjtöttem, míg ők szájfényeztek  a suliban titokban, én lovagolni jártam, meg könyveket olvastam, míg ők magas sarkúban tanultak járni, én rájöttem, hogy a világ legkényelmesebb csukája a saru.

Szóval igen, kicsit elmaradott voltam ebben a kérdésben. Farmer, póló, tornacipő, copf és annyi. Persze vannak lányok, akik ilyen szerelésben is tök csajosak és meg van a wow hatás, hát én nem tartozom a szerencsések közé. Ilyenkor a nőknél persze jön az irigykedés, hogy neki miért áll jobban ugyanaz a kék farmer fekete póló kombi, de ez engem hidegen hagyott. Mert lehet, hogy halálosan átlagos voltam kívülről, belülről valahogy mindig feltűnő voltam és maradtam is.

Talán annak köszönhető, hogy tudom az elmúlt évben kik voltak a Forma 1-es, Moto GP-s bajnokok, a foci ugyan már nem köt le, de tudom mi a les és nem kérdezek baromságokat és nem is nyávogok, ha a fiú barátaim épp lefagynak a kivetítőt bámulva, de a lényeg, hogy ugyan elmaradt a wow hatás, mikor farmerbe bújtam, viszont bármiről, bármikor képes voltam eltársalogni a pasikkal. Zene, pia, sport, nők, könyvek, akármi…  Ráadásul én vagyok az a tipikus csaj, aki benne van minden baromságban, akinek sose hagyta el a száját a: „Jaj, ne csináld mááár!!” – mondat.

Mégis valamiért ez egy idő után már nem elég. Mert a kiscsajban elkezd előbb, vagy nálam sokkal inkább utóbb, felbukkanni a nő. A nő meg teret követel, meg körömlakkot és rúzst. Saját stílust, nem csak farmert és tornacipőt.  Olyankor meg kicsit kinyílik a szemed és elkezded figyelni, hogy körülötted kik a szépek, menők stb. Kivel tudsz azonosulni. Sokan a sztárokat figyelek, amibe én is beleestem, bár az első kiszemeltem Dita Von Teese volt, akivel a külsőnk köszönőviszonyban sincs egymással, ám mindig lenyűgöztek a dívák és ha valakit lehet modern kori dívának nevezni, az ő. Egyszerűen gyönyörű, legalábbis szerintem, ám be kellett látnom, hogy a stílusa nem passzol hozzám. Legalábbis még. Egyszer lehet, hogy felnövök a feladathoz, de még mindig túl élénken él bennem a rockcsitri.

Viszont pár dolog neki köszönhető. Mondjuk az első vörös rúzsom, amibe halálosan szerelmes vagyok, azóta is és persze már nem csak egy fajta piros lapul a rúzsos kosaramba, hanem hatvan. 

A vörös rúzsok merészek, rockosak (is), tökéletes smink kell hozzájuk és persze bátorság, hogy akár korán reggel is felkend. Persze a piros rúzsoknak van egy hátrányuk. Tökéleteset találni nehéz. Ugyanis aminek jó a színe tuti kenődik, csúszik, mászik, rondán kopik, nem bírja a cigizést, fél percenként tükörben kell csekkolni, hogy jó helyen van-e, ami egy magamfajtának agyrém lenne. Alkalmatlan vagyok arra, hogy húsz percenként ránézzek a rúzsomra, viszont annál nem sok rondább dolog van, mint mikor elkenődött valakin egy élénk színű rúzs.

Persze erre is van megoldás. A matt, jó minőségű piros rúzsok, illetve, amik nem mattak azokat le lehet mattítani némi hintőporral és egy nagy fejű púderecsettel, így pedig atombiztosan tartanak, nem másznak, nem csúsznak és a jobb fajták, az evést, ivást, bagózást is bírják.

Tehát az első dolog, amit a bennem lakó, elnyomott nő megkapott az a piros rúzs volt, ami szépen lassan a mindennapjaim részévé vált. Imádom. Bár most már a narancssárgák és vad, vampos, szinte fekete színek is a szívembe lopták magukat.

Persze, ahogy említettem egy ilyen rúzshoz tökéletes smink kell, így ki kellett tanulnom ennek  műfajnak a legtöbb csínját bínját. Porcelán fehér bőrt sminkelni nem könnyű (éljen a napallergia meg a fényvédő), de nem is megoldhatatlan. Ha pedig a bőrünk tökéletesnek néz ki és van vörös rúzsunk, nem kell sok minden.

Kanyarodjunk vissza Ditva Von Teese-hez, akinek nem csak a vörös rúzsom köszönhetem, hanem az első ruháim is. Soha azelőtt hallani se akartam arról, hogy én egyáltalán felpróbáljak bármilyen ruhát. Aztán valami boltba kolbászoltunk anyámmal, aki mindig kis hercegnőnek akart öltöztetni, rózsaszín tüllös szoknyákba meg ilyenekbe szeretett volna látni, amitől a hideg rázott és elkezdtem nézegetni egy fekete színű (milyen más színt is vennék fel???) ruhát. Hirtelen felindulás volt, gondoltam fel is út, le is út, én ezt felveszem, maximum nem veszem meg, tehát lekaptam az állványról és elindultam vele a próbafülke felé, míg anyám hangja meg nem állított

 Hát te meg mit csinálsz? – Kérdezte elkerekedett szemekkel, a kezében beletörődően összevadászott pólókkal meg trikókkal, mire kihúztam magam és közöltem vele, hogy egy életem, egy halálom én most fel fogok venni egy ruhát, amire kb. 6 éves korom óta nem volt példa, ha a szalagavatós habos babos izét nem számítjuk. Az arca megért volna egy misét évek óta várt erre a pillanatra, a pólókat azonnal ledobta és sprintelt utánam, hogy annak a csodának, hogy én egyáltalán felpróbálok egy ruhát tanúja lehessen.

Tehát anyám kint toporog, én meg felveszem. Nem fájdalmas művelet érdekes… Kényelmes is. Nincs is kint belőle semmim. Jól is áll. Tetszik is. Nem is drága. Na a kritikus anyám tuti be fog szólni, de kint toporog a fülke előtt, ott egye a fene, ha beszól úgyse lát többet ruhában, egyszer legyen neki gyereknap, megmutatom.

De nem szól be. Bólogat, hogy jó. Ráncolom a homlokom. Ha anyámnak valami tetszik, az nekem tutira nem tetszik és fordítva. Mi ez a nagy egyetértés? Vissza kéne akasztani, tuti szarul áll, ha azt mondja, hogy jó. Az én stílusom meg az övé olyan messze áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől könyörgöm. De tetszik a francba is.

Végül életem első ruhája hazajött velem, anyám vette meg és nem tudom melyikünk örült jobban a fekete csipkés szépségnek, ami még mindig megvan és még mindig jó rám és még mindig hordom, pedig nem mai darab, de tökéletes azóta is. A bennem lakó nőnek volt már ruhája is, nem csak farmere.

Az a bizonyos ruha., pár rúzs és a nagymamám szekrényéből túrt napszemüveg :)

Valahogy a vörös rúzs és a csipkés ruha elindított egy lavinát. Elkezdtem nézelődni a drogériák polcainál, amiket különböző weboldalak böngészésére cseréltem azóta, ruhákat próbáltam és vásároltam, de ennek meg a rockcsitri nem örült.

Oké a vörös rúzs tetszett neki, a fekete csipkés ruha is, de hétköznapokon azért szerette a farmert, a nő meg unta, így volt némi galiba a dologból, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy lehet ezt okosan csinálni.

Kat Von D-vel is csak abban hasonlítunk, hogy hullafehérek vagyunk, viszont az ő stílusával már inkább tudtam mit kezdeni. Szakadt Motörhead-es póló, halálfejes gyűrűk, fura napszemüvegek, óóóó igen, ez már az én világom. Viszont neki is van egy nőies, néha kissé hippis vonala, amit imádok, így ellestem tőle pár dolgot.

Tehát miket tanultam az elmúlt 5 évben?

1. Farmert fel lehet venni blúzzal (nem általános iskolás fehér, nyakig gombolós példányra gondolok) és jól áll.

2. A fekete ruhák mindenhol megállják a helyük, ezt mondjuk már Coco Chanel is tudta, de igaza volt és van a mai napig.

3. A basic darabok marha jók, mert nem csak olcsók és könnyen párosíthatóak, iszonyat egyszerű feldobni őket, pár fura, látványos kiegészítővel.

4. A csipke hétköznap is jöhet, mert nőies, de ha jól párosítod a többi daraboddal nem lesz túl sok, sehova.

5. Ha tökéletes a bőröd, vagy legalábbis annak látszik fél sikered van bárhol. Érdemes rá pénzt költeni és a natúr kozmetikumok világa felé elindulni krémek területén. Nekem a Schüssler 11-es kréme marhára bevált, nincsenek száraz foltok az arcomon azóta és ugyan 2000 Ft, de 75ml terméket kapunk, ami nincs telepakolva ásványi olajokkal, színezékekkel, szilikonokkal.

6. Az 5-ös pontból adódik, hogy érdemes megnézni mit kenünk magunkra. Összetevőlista nem dísznek van, a reklámoknak meg ne dőljetek be.

7. Egy kézfogás sokat elmond, ápold a mancsod!

8. Nem szabad félni a vörös és egyéb színű rúzsoktól. Sokat tudnak hozzátenni az összképhez.

9. Sosem leszel Dita Von Teese, Sandra Bullock, Angelina Jolie, Selena Gomez vagy valami hasonló, de a képeiket nézve, ha elgondolkodsz azon, hogy mivel tudsz azonosulni egész izgalmas újításokra jöhetsz rá (lásd például, hogy a ruhák tök jók és a vörös rúzs is dögös), amit egész jól lehet alkalmazni, addig míg rá nem találsz a saját, egyedi stílusodra.

10. Ne vegyél olyan göncöt, amiben nem érzed magad önmagadnak, akkor sem, ha épp az a divatos és a menő. Csak a szekrényben fog lapulni és soha nem veszed fel. Pénzkidobás.
11. A fura, akár bolhapiacról szervált kiegészítők szuperek és tutira nem jönnek veled szembe az utcán, illetve érdemes beletúrni a nagymamák ruhás vagy ékszeres szekrényébe is. Kincseket lehet találni...
12. Érdemes pár Showroom oldalát követni, néha egész olcsón lehet lecsapni igazán különleges darabokra. Jövő héten megyek is egy Zoe Phobic hátizsákért az Open Showroom vásárba. Hát nem szép? És tuti nem fog minden 2. csaj ezzel rohangálni, nem mellékesen nincs is horror áron.

Zoe Phobic

 

Amivel nem sikerült összebarátkoznom az a magassarkú. 175 cm-el mondjuk nincs is akkora szükségem rá, de valahogy nem találok olyat, amiben nem őrülök meg tíz perc után, amiben nem azt érzem, hogy mindjárt pofára esek vagy kitöröm a bokám.  Pedig tetszenek, de az istenért se jövök ki velük, én meg elképzelni se bírom, hogy botorkáljak egy cipőben, ami kényelmetlen és amúgy is tök gáz,ha valaki úgy megy benne, hogy nem tud menni benne, így maradok a sarunál, bakancsnál, tornacipőnél, bár bevallom mindig felpróbálok egyet-egyet, ha olyan helyen járok.

Persze tavaly ősszel ebben is megtaláltam a kivételt 1500 Ft-ért a H&M­-ben.  Úgy voltam vele, hogy akkor is megveszem ennyiért, ha csak kétszer lesz a lábamon, de nem kétszer vettem fel, hanem ezerszer. Vastag, stabil sarka van és nem imbolygok benne, mint valami részeg, tehát az egyetlen kivétel, ami erősíti a szabályt a birtokomban van.

Sosem leszek olyan, mint a szterotipikus magassarkús csajok, nem is akarok olyan lenni, mint valami futószalagon gyártott nő, nem szeretnék senkire hasonlítani, magamon kívül.

Persze az egyéniségünket kibontani nem könnyű, sokkal nehezebb rátalálni a saját stílusunkra. Időt kell rá fordítani, kell némi önkritika is mellé, tudni kell mi az, amivel tudunk azonosulni és mi az, ami felejtős, ám néha tényleg érdemes kilépni a komfortzónánkból és akár csak egy próba elejéig is megnézni magunkon valami olyat, amit alapjáraton visszautasítanánk.

Nem eszlek meg I.

Szóval, ahogy írtam az előző bejegyzések egyikében, arra az elhatározásra jutottam, hogy nincs több hús és megtanulok főzni. A húsért amúgy sincs oda a gyomrom, meg én se, miért ne iktatnám ki azt is, amit eddig ettem.

Oké, tudom, értékes fehérje forrás meg minden, de ilyen erővel az emberhús is az, meg a macska és a kutya, mégse esszük meg. Tuti, hogy elvetemültnek tartotok, de ez azt hiszem mindenki úgy étkezik, ahogy akar, én pedig így akarok a jövőben. Ez a saját döntésem.
Tisztázzuk azt is, hogy sajtot, tojást, túrót, tejet, stb., továbbra is fogok fogyasztani, mert szeretem és nem kell meghalnia egy bocinak se azért, hogy tejeskávét ihassak. Nem vagyok elvetemült vega, nem is áll szándékomban azzá válni és senkit nem is szeretnék megtéríteni.
Lehet, hogy ha szeretném a húst sosem jutok erre az elhatározásra és két pofával zabálnám a tarját.

Lényeg, hogy elkezdtem beleásni magam a gasztroblogokba és receptgyűjtő oldalakba és rájöttem, hogy a legkönnyebb dolog kiiktatni a húst, hisz annyi húsmentes recept van, mint égen a csillag, amit persze eddig is tudtam, de valahogy leragadtam a főzelékeknél és nem mentem el a marokkói babig például soha.

Mindig érdekeltek a keleti dolgok, így ezek közt kezdtem keresgélni első körben. Egyszerűen lenyűgöző hány féle módon képesek fűszerezni. Jó, a magyar konyha sem egysíkú, de mi a fahéjat csak karácsonykor vesszük elő, az araboknál vagy Indiában pedig szinte mindennapos fűszer.

Kissé bosszantó viszont, hogy Magyarországon egy csomó hozzávalót nem lehet kapni ezekhez az ételekhez a boltban. Persze van keleti finomságok boltja a Fővám téren, de valahogy a 16. kerületből, esőben, nem feltétlenül füllik hozzá a fogam, hogy elmásszak odáig korianderért mondjuk. Arról meg, hogy egy cserép menta miként néz ki egy-egy boltban, májusban, 400 Ft-ért inkább ne is beszéljünk.

Persze régen nem lehetett csicseriborsót se kapni, kókusztejről nem is álmodott mondjuk az én anyukám még pár évvel ezelőtt, ahogy friss chilliről, limeról meg gyömbérről se. Ezeket azért már be lehet szerezni, a többi meg kreativitást igényel, amiben szerencsére nincs hiány nálam, így elkezdtem élvezni a főzést meg a kísérletezgetést a különböző ízekkel.

Valamelyik nap a buszon egy lány (mondtam már párszor, hogy egy külföldiek lakta kolesztól nem messze lakom) angolul magyarázott egy másiknak, hogy mit kell vennie a sült padlizsánhoz és mivel nem volt nálam  zene, kihallgattam őket, aztán kitaláltam, hogy ez olyan egyszerű, hogy én is kipróbálom.

Tehát fogtam a boltban két padlizsánt, vettem egy üveg olívaolajat, mert az pont kifogyott, ránéztem a mentára, de ott is hagytam, mert úgy nézett ki, mintha valaki már megrágta volna, felszerelkeztem egy hatalmas doboz joghurttal és hazajöttem az alapanyagokkal meg az elhatározással, hogy én ezt most meg fogom sütni.

Új sütőnk van, amivel még kísérletezgetek, mert mindent jóval hamarabb süt meg, mint a régi és erről a tényről hajlamos vagyok elfeledkezni, de azért begyújtottam.

Egy tepsibe alufóliát tettem és megolajoztam de csak icipicit, hogy ne ragadjon le (utálok mosogatni, azért kell az alufólia), felvágtam karikára a padlizsánt, majd kicsit be is vagdostam, meglocsoltam az olajjal, szórtam rá csak úgy hasra csapás szerűen bazsalikomot, sót meg frissen őrült borsot, aztán benyúltam a hűtőbe és megláttam a sajtot, amiből szintén szórtam a tetejére, betoltam a sütőbe és kivettem mikor a sajt megpirult. Nem egy nagy cucc mi? Tányérra mehetett egy kis maradék saláta, rá a joghurt, amit fokhagymával sóval elkevertem és wow.

Egyszerű, mint az 1-szer 1, mégis finom, jól laksz, szerintem nem is túl kalóriadús, bár ennek nem néztem utána.

A lopott recept szerint a joghurtba kellett volna a menta, ami még mindig mozgatja a fantáziám, szóval biztos úgy is kipróbálom, ha kapok, de így sem volt rossz.
Nagyon nem...

Este, villanyfénynél még mindig nem tudok szép képet csinálni, de azért megmutatom, hogy néz ki élesben, ahogy tudom.

Aztán van itt nekünk egy sajtos quesadillas is, ami a legegyszerűbb kaja a világon, két tortilla lap közé sajtot reszelünk, serpenyőbe rakjuk olaj nélkül, elolvad a sajt, összeragad a két lap, felnégyeljük, nyolcadoljuk, tejföl mellé, paradicsom, uborka és lehet is enni.

Megyek is enni...

Még négy kéz és megváltom a világot…

"Mindenekelőtt a cselekvés a fontos, a célok ugyanis csak látszólagosak, önkényes állomások, és magad sem tudod, hová mész. (...) Nem tudhatsz előre semmit az egyes állomásokról, ezek csak szavakban léteznek. Egyedül az iránynak van jelentősége. Az a fontos, hogy haladj valami felé, nem pedig az, hogy meg is érkezz, mert úgysem érkezünk meg soha sehová, csak halálunkban."

 Antoine de Saint-Exupéry

www.empowermagazine.com

Sejtettem, hogy áprilissal beindul az élet, na de, hogy ennyire…

Hétfő van és lóg a nyelvem, fáradt vagyok, mégis vigyorgok, mint valami eszement. Per pillanat annyira élvezem a munká(i)m, hogy eszembe se jut panaszkodni a hétfő ellen, akkor sem, ha teljes fordulatszámon kell pörögnöm.

Kezdjük az elején.

Szerdán betöltöttem a 26. életévem és pont aznap találtam két ősz hajszálat, szóval futottam a drogériába hajszínezőért, így ismét vörösesbarna vagyok, amit imádok.

Ezen kívül, nem történt semmi világrengető április 20-án. Megéltem a 26-ot és nem változtam semmit. Boldog vagyok. Elégedett. Úgy érzem, minden jó irányba fut, jó sínen van az életemnek hívott kisvonat. Azt csinálom, amit szeretek, olyanok vesznek körbe, akiktől erőt kapok és rengeteg vidám, felejthetetlen percet. Néha még engem is meglep, hogy ami pár éve még elérhetetlennek tűnt, most mind itt van a markomban. 26 évesen van egy tök jó munkám, amiért fizetnek, van egy egész zenekarom, akiket menedzselek, akikben hiszek és akiket imádok. Nem mellékesen van egy saját újságom, ami még mindig döcög, de az én gyerekem, a kis taknyos, esetlen szerencsétlenség és oda vagyok érte, akkor is, ha néha nem érzi.

Persze még mindig a barátaimért és a szüleimért vagyok a leghálásabb. A barátaimért, akik már szerda este 19-kor megpróbáltak leitatni, de tényleg immunis vagyok a Jack Daniles-re, hiába kérik duplán vagy triplán. Hálás vagyok azért a sok-sok ölelésért, amit aznap kaptam, hogy olyanok is eljöttek megünnepelni a szülinapom, akiket alig ismerek, mégis vették a hét közepén a fáradtságot és felköszöntöttek.Ráadásul egy nagyon kedves Izlandról sráctól, akivel november óta sikerült összebarátkoznom kaptam egy különleges kis üveget, benne izlandi piával és valami bottal, amit soha, de soha nem fogok felbontani. Oda vagyok érte.

Björk-ös itóka :)

Csütörtökön zenekarral volt meeting, meg van az első beteg rajongója a srácoknak :D Imádnivalóak voltak, hogy mind felköszöntöttek, haladtunk is persze egy kört, új klip fog készülni, új logó, új promóciós anyag. Újra kitalálunk mindent és remélem így sikerül sínre kerülni. Egy csomó mindent megtudtam az énekesünkről egy kis találka utáni sörözgetés után és rájöttem, hogy ezek a srácok annyira emberiek, annyira rendben vannak, hogy az hihetetlen és olyan sokat kell még róluk tanulnom. De menni fog. Mennie kell.

Aztán az van, hogy még pénteken visszakaptam a gépem és aznap meg is keresett minket a Sugarloaf együttes sajtósa, hogy mi lenne, ha írnánk a zenekarról vagy interjúznánk velük. Hát, hogy a fenébe ne??? Oké, a csillaguk úgy tűnik leáldozóban van, de az, hogy egy pár éve csúcson lévő zenekar, keresi az én kicsi, csöpp újságom, hogy a csúcsot megjárt sztárokkal interjúzzunk, az igenis durva.

Tehát ma mennek is az embereim kiküldetésre és alig várom, hogy milyen lesz a visszajelzés. 

Persze most van a Nagy-szín-pad verseny, ahol Esti Kornél fellép, akiket kedvelek elég erőteljesen, tehát lehet, ma megtaláltok az Akvárium klub pultjánál, ha sikerül időben végeznem mindennel (talán könnyebben menne, ha nem nektek pötyögnék, de ez most kikívánkozik…).

Aztán szombaton részt vettünk egy zártkörű divatbemutatón. Én a rock and roll csitri, csini ruciba bújtam és divatbemutatóra mentem, sőt azt is bevallom, hogy marhára élveztem. A Magyar Nemzeti Múzeumban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül került megrendezésre, A selyem útja című divatbemutató, ahol láthattuk a Szaju design, a Youjia Jin illetve Katti Zoób  által tervezett ruhákat. 

Az egyik kedvenc darabom.

Youjia Jin pedig el is rabolta a szívem, a többnyire fekete és szürke színekben pompázó, ám így is mesés darabjaival. Minden ruhadarab egyszerű, letisztult és mégis van egy-egy apró csavar bennük, ami ellenállhatatlanná teszi a kollekciót. Hát igen, valószínűleg érdemes csini ruciba bújni. 

Nem mellékesen ismét elkezdtem instagramozni, bár nem vagyok egy nagy bűvész, hisz botrányos módon taszítom a technikát és fotózni se tudok, de azért igyekszem belejönni és „menő” blogger, újságíró (kit akarok átverni, egy mezei kiscsaj vagyok csak…) leszek én is. Vagy nem… Azért ha valakit érdekel, itt követhet.

Hiányzott a gépem és most kitaláltam egy csomó mindent, hogy ezen a blogon mit csináljak. Rácuppantam pár youtube vlogerre, és merítettem pár ötletet, amit ide át fogok hozni és írásban megvalósítok, aztán persze lehet, hogy ez csak nekem érdekes. 

Intézkednem kell ezerrel, de ha valaki ad még két kezet és két gépet, úgy érzem képes leszek a világot is megváltani.

Miért nem tudsz nemet mondani?

Igen, ma újabb négy órás alvás után a tükörbe nézve, ezt kérdeztem magamtól: Miért nem tudsz nemet mondani? Miért? Te idióta! Hát már így is szponzorálnia kéne egy kávés cégnek, meg egy korrektor gyártónak, te meg mit csináltál megint? Na mit? Bevállaltál megint valamit!

Szóval az van, hogy zenekart is menedzselek immár. Hát kellett ez nekem?

Első blikkre, határozottan nem. És mégis… 

Mégis, mert ez egy lehetőség, olyan, amit ha elszalasztok, örökre megbánok.

Tudja mindenki, aki olvas, hogy a zene az a mindenem, akkor is, ha nem tudok zenélni. Zenészek közt mozgok most is a munkám miatt, csak a másik oldalon dolgozom.

Bőven elég lenne, hisz így is néha a telefonommal alszom, a szárazsampon a legjobb barátommá vált, egy hete nem voltam boltba, hogy kaját vegyek, csak tejért ugrottam le, mackónadrágban, kócosan, smink nélkül, mert eljutottam oda, hogy nincs 10 percem arcot rajzolni. Nincs kedvem felöltözni arra az öt percre, majd vissza, mikor hazaérek, hiszen itthonról dolgozom. 

Ami elvileg könnyebbség lenne, gyakorlatilag azt hiszem rosszabb. Mert így nem kell reggel embert faragni magamból, nincs fél órám arra, hogy míg úton vagyok otthonról a munkahelyemre átgondoljam a dolgaim. 

Ott a blog, az újság, a munka, az életem és elfogyott a 24 óra, ami egy napra jár.

Viszont rájöttem, hogy az emberi szervezet kb. bármire képes. Négy óra alvás néha még sokká is vált. Hajat mosni se szükséges heti kétszer, elég az egy és az evést is túlértékelik az emberek.

Mégis érzem, hogy vészes időhiányban szenvedek.

De továbbra is, az a fajta szemét dög vagyok, akit ez nem érdekel. Majd én megmondom, hogy egy nap hány órából áll és kész. 

Talán ennek köszönhető, hogy amikor kb. 1,5 hónappal ezelőtt a kedvenc ivóm egyik tulaja odajött hozzám, hogy tudunk-e beszélni, rávágtam, hogy persze. Az a jéger se kellett volna, biztos attól voltam ilyen kis könnyed. Naiv. Ostoba.

 

Érdekes, évek óta egy kocsmában ülünk, de sose beszéltünk egy szót sem, miközben a másik tulajúrral meg mondhatni haveri kapcsolatban állunk.

Ám eljött ennek a napja is.

Tudtam, hogy zenél is, hogyne tudtam volna, de, hogy kerek perec rákérdez, hogy zenekar menedzseléssel foglalkozom-e? Magamban jót röhögtem. Nem, nem is volt tervbe véve. Nem is értek hozzá. Hízelgő, na de na…. 

Másnap már ismerősök voltunk és koncertet szerveztem nekik, ami össze is jött.

Szombaton egy újságos meeting lezavarása után, már egy teljes zenekar nézett velem farkasszemet.

Aztán már e-mail címem van.

Kopogtatok az összes ajtón, hogy engedjenek be minket, de egyenlőre nem jön össze, ami bosszant. Nem szoktam hozzá a nemekhez.

Most meg ülök itt, találtam tíz percet írni és azon gondolkodom, hogy a frászkarikába csöppentem bele ebbe az egészbe? Miért csináltam? Milyen indíttatásból? Normális vagyok? Jó lesz ez nekem?

Ilyenkor pedig megszólal valami belül, hogy igen, jó lesz. Oké, hogy groupie akartam lenni, de azért ez se rossz. Kicsit ráz a hideg, kicsit ijedezem (na jó kurvára beparáztam, ha őszinte akarok lenni) és mégis azt hiszem, hogy ha segítek és ők tanítanak, akkor minden jó lesz.

De elég ennyi? Elég a hit magamban? Bennük?

Kiderül.

Ám valahogy minden azt súgja, hogy a legjobb irányba haladok velük. Tegnap koncerteztek én meg úgy izgultam értük, mintha nekem kéne énekelnem, aminek tutira nem lenne jó vége. De miközben figyeltem őket, az apróbb bibik ellenére is, azt gondoltam, hogy ezek a srácok marha jók. Elsőre nem estem bele a zenéjükbe, tegnap viszont rájöttem, hogy képes vagyok rajongani azért, amit csinálnak és ahogy csinálják.

Elbűvölőek, nincsenek elszállva, első hallásra fura tényleg a zenéjük, de minél többet hallgatom őket, annál jobban látom, hogy mivé akar ez az egész összeállni és azt akarom, hogy jövőre egész nyáron színpadon legyenek, mindig, mindig, mindig. Mert megérdemlik.

Szóval drága olvasók, immár nem csak a Más Nézőpont főszerkesztője, hanem a Continoom nevű zenekar menedzsere is vagyok.

Ha meghallgatjátok őket megköszönöm, ha kedvelitek az oldalukat (itt) azt még jobban. Instagramon is lehet őket követni, ha ide kattintotok. Sokat segítenétek vele.

Tények

creoflick.net

Jönnek itt a kérések, hogy írjak magamról, de sokszor fogalmam sincs mit kéne írnom. 

Azért elkezdtem összeszedni pár dolgot magamban, hogy jobban megismerhessetek és próbálok olyan dolgokra koncentrálni, amiket nem tudtok rólam.

Nagyon ritka, hogy kétszer elolvasok egy könyvet vagy megnézek egy filmet. Egyszerűen a legtöbb mű nem köt le újra, ha egyszer már láttam/olvastam. Persze vannak kivételek, például Poe Hollója vagy az Amerikai szépség című film. Szerintem már mindkettőt kívülről fújom.

Nem vagyok oda a cukros üdítőkért, de még a gyümölcslevekért sem. Nálam a sima víz a menő. Kólát meg csak whisky mellé iszom. 

Annak ellenére, hogy dohányzom, van, hogy napokig nem gyújtok rá és nincs semmi bajom, nem vagyok megőrülve a cigiért. Azt hiszem inkább party dohányos vagyok. Ha vannak körülöttem olyanok, akik dohányoznak, akkor én is rágyújtok, itthon meg csak akkor, ha olyanom van. Írás mellé mondjuk, néha jól jön. 

Amiről viszont nem tudok lemondani az a kávé. Mostanában az őrölt kávé mellé szórok fahéjat is, az eredmény meg isteni. Próbáljátok ki.

Ha már kávé, akkor szót kell ejteni a bögrékről is. Kicsi korom óta mindig, mindent óriási bögréből iszom és egy darabot addig használok, amíg csak lehet. Nem tudom miféle őrület ez, de a fröccstől kezdve, a kávén át, a vízig mindent az éppen aktuális bögrémből fogyasztok el itthon. Most épp egy átlátszó darabot nyúzok.

Az esetek 99%-ban ki van festve a körmöm, ám nincs sok körömlakkom. Sose festeném őket hupililára vagy neon zöldre, így tökéletesen el vagyok pár darabbal. A klasszikus pirossal, egy szép nude színnel, az imádott feketével, na meg a jól bevált bordóval. Oké bevallom, van egy sötétkék meg egy padlizsán lila lakkom is, de nem sűrűn keverednek elő a kosaramból. 

Ha már színek, akkor tuti, hogy mindig van rajtam valami fekete ruhadarab. Egyszerűen imádom a feketét.

Egy jó éve rácuppantam a rúzsokra, azóta pedig elég tetemes mennyiséget sikerült beszereznem belőlük, amiket másokkal ellentétben én tényleg használok is. Sőt az extrémebb színektől sem riadok vissza. Imádom a szinte feketébe hajlóan sötét színű darabjaim. 

flickr.com

Nem nézek tv-t, nincs is a szobámban és nem is akarom, hogy legyen, mert totálisan felháborít az agymosás, amit véghezvisznek, meg az is, hogy állandóan ugyanazt kell(ene) nézni. Nem értem miért kell az emberek amúgy is leszívott agyát tovább nyúzni. Visszasírom a Frei dossziét, a régi igényes műsorokat. Az Éjjel Nappal Budapesttel pedig a világból is ki lehetne kergetni. 

Nem politizálok, soha, semmilyen körülmények között. Persze van véleményem (hogyne lenne, mikor mindenről van), de megtartom magamnak és senkivel nem megyek bele ilyen jellegű beszélgetésbe. Ez nálam alapszabály.

Van két ékszer, amik nélkül nem lépek ki az utcára, az egyik egy nyaklánc, amin egy hegyikristály medál lóg, a másik egy gyűrű. Mindkettőt az anyukámtól kaptam, talán ezért is ragaszkodom hozzájuk már-már betegesen. Olyanok, mint a talizmánok és mikor anya nem itthon van , hanem vidéken, akkor is velem van ezáltal. 

Bocsi a képminőségért ismét, de ilyen időben nincs egy gramm fény se a szobámba.

Van egy színezőm, amit szintén az anyukámtól kaptam a szülinapomra (én kértem amúgy). Ovisoknak van kitalálva, de imádom, heti egyszer tutira kiszínezek benne egy képet. Lassan újat kell vennem. 

Kicsi korom óta rosszul vagyok a hústól. De szó szerint forog tőle a gyomrom. Senki nem tudja mitől van, hogy csak nagyon kevés húsfélét bírok megenni, minden mástól hányingerem van. Viszont azokat a húsféléket is ki akarom iktatni az étrendemből, amit megtűr a gyomrom. Valahogy nem pálya nálam, hogy az egyik nap még kotkodácsolt a csirke a másik nap meg a tányéron pihen. 

Ebből adódik, hogy nem veszek bőrcipőt, bőrtáskát, szőrmét akármit, ami állatból van és a különböző kencéim is próbálom olyan termékekből összeállítani, amik állatkísérletektől mentesek. Környezetvédelmi suli átka talán, de azt gondolom, hogy érdemes környeztet tudatosan, állatbarát módon élni… 

Elkezdtem megtanulni főzni, mert lassan 26 évesen elég hiányosak az effajta ismereteim és mondhatni 2016-os cél, hogy 4 ételnél többet legyek képes ehetőre elkészíteni. 

Elkezdtem gondolkodni azon, hogy többet fogok írni mondjuk az életmódomról, arról, hogy mit eszek, iszok, kenek magamra, hol vagyok, mennyit sportolok, mi a véleményem a világ nagy dolgairól. Már ha érdekel titeket.

Írjátok meg, ha igen, meg azt is, ha nem :) Meg persze azt is, hogy miről olvasnátok szívesen.