Miért nem tudsz nemet mondani?

Igen, ma újabb négy órás alvás után a tükörbe nézve, ezt kérdeztem magamtól: Miért nem tudsz nemet mondani? Miért? Te idióta! Hát már így is szponzorálnia kéne egy kávés cégnek, meg egy korrektor gyártónak, te meg mit csináltál megint? Na mit? Bevállaltál megint valamit!

Szóval az van, hogy zenekart is menedzselek immár. Hát kellett ez nekem?

Első blikkre, határozottan nem. És mégis… 

Mégis, mert ez egy lehetőség, olyan, amit ha elszalasztok, örökre megbánok.

Tudja mindenki, aki olvas, hogy a zene az a mindenem, akkor is, ha nem tudok zenélni. Zenészek közt mozgok most is a munkám miatt, csak a másik oldalon dolgozom.

Bőven elég lenne, hisz így is néha a telefonommal alszom, a szárazsampon a legjobb barátommá vált, egy hete nem voltam boltba, hogy kaját vegyek, csak tejért ugrottam le, mackónadrágban, kócosan, smink nélkül, mert eljutottam oda, hogy nincs 10 percem arcot rajzolni. Nincs kedvem felöltözni arra az öt percre, majd vissza, mikor hazaérek, hiszen itthonról dolgozom. 

Ami elvileg könnyebbség lenne, gyakorlatilag azt hiszem rosszabb. Mert így nem kell reggel embert faragni magamból, nincs fél órám arra, hogy míg úton vagyok otthonról a munkahelyemre átgondoljam a dolgaim. 

Ott a blog, az újság, a munka, az életem és elfogyott a 24 óra, ami egy napra jár.

Viszont rájöttem, hogy az emberi szervezet kb. bármire képes. Négy óra alvás néha még sokká is vált. Hajat mosni se szükséges heti kétszer, elég az egy és az evést is túlértékelik az emberek.

Mégis érzem, hogy vészes időhiányban szenvedek.

De továbbra is, az a fajta szemét dög vagyok, akit ez nem érdekel. Majd én megmondom, hogy egy nap hány órából áll és kész. 

Talán ennek köszönhető, hogy amikor kb. 1,5 hónappal ezelőtt a kedvenc ivóm egyik tulaja odajött hozzám, hogy tudunk-e beszélni, rávágtam, hogy persze. Az a jéger se kellett volna, biztos attól voltam ilyen kis könnyed. Naiv. Ostoba.

 

Érdekes, évek óta egy kocsmában ülünk, de sose beszéltünk egy szót sem, miközben a másik tulajúrral meg mondhatni haveri kapcsolatban állunk.

Ám eljött ennek a napja is.

Tudtam, hogy zenél is, hogyne tudtam volna, de, hogy kerek perec rákérdez, hogy zenekar menedzseléssel foglalkozom-e? Magamban jót röhögtem. Nem, nem is volt tervbe véve. Nem is értek hozzá. Hízelgő, na de na…. 

Másnap már ismerősök voltunk és koncertet szerveztem nekik, ami össze is jött.

Szombaton egy újságos meeting lezavarása után, már egy teljes zenekar nézett velem farkasszemet.

Aztán már e-mail címem van.

Kopogtatok az összes ajtón, hogy engedjenek be minket, de egyenlőre nem jön össze, ami bosszant. Nem szoktam hozzá a nemekhez.

Most meg ülök itt, találtam tíz percet írni és azon gondolkodom, hogy a frászkarikába csöppentem bele ebbe az egészbe? Miért csináltam? Milyen indíttatásból? Normális vagyok? Jó lesz ez nekem?

Ilyenkor pedig megszólal valami belül, hogy igen, jó lesz. Oké, hogy groupie akartam lenni, de azért ez se rossz. Kicsit ráz a hideg, kicsit ijedezem (na jó kurvára beparáztam, ha őszinte akarok lenni) és mégis azt hiszem, hogy ha segítek és ők tanítanak, akkor minden jó lesz.

De elég ennyi? Elég a hit magamban? Bennük?

Kiderül.

Ám valahogy minden azt súgja, hogy a legjobb irányba haladok velük. Tegnap koncerteztek én meg úgy izgultam értük, mintha nekem kéne énekelnem, aminek tutira nem lenne jó vége. De miközben figyeltem őket, az apróbb bibik ellenére is, azt gondoltam, hogy ezek a srácok marha jók. Elsőre nem estem bele a zenéjükbe, tegnap viszont rájöttem, hogy képes vagyok rajongani azért, amit csinálnak és ahogy csinálják.

Elbűvölőek, nincsenek elszállva, első hallásra fura tényleg a zenéjük, de minél többet hallgatom őket, annál jobban látom, hogy mivé akar ez az egész összeállni és azt akarom, hogy jövőre egész nyáron színpadon legyenek, mindig, mindig, mindig. Mert megérdemlik.

Szóval drága olvasók, immár nem csak a Más Nézőpont főszerkesztője, hanem a Continoom nevű zenekar menedzsere is vagyok.

Ha meghallgatjátok őket megköszönöm, ha kedvelitek az oldalukat (itt) azt még jobban. Instagramon is lehet őket követni, ha ide kattintotok. Sokat segítenétek vele.